Recent News

Daisypath Vacation tickers

Dienstag, 26. November 2013

Történész-konferencia a nagykövetségen

A Collegium Hungaricum oldalán olvastam, hogy szerveznek egy konferenciát "Österreich und Ungarn, Zusammenleben im 20. Jahrhundert" vagyis Ausztria és Magyarország, együttélés a 20. században címmel. Mivel rólam köztudott, hogy erősen történelmi érdeklődésű vagyok, kaptam az alkalmon. Meg kell mondjam azonban, hogy az első megkeresésemre a kultúrintézet azt írta, hogy forduljak a nagykövetséghez meghívóért, a megadott mailcímre 3szor is írtam, egyszer se kaptam semmilyen jellegű választ, még azt se, hogy köszönjük, hogy érdeklődött, de szevasz.
Végül a Collegium Hungaricum titkárságán megígérték, hogy felvesznek a résztvevők listájára. Volt bennem ezek után némi kétség, hogy beengednek-e, de végülis nem volt ezzel gond.

Belépve az épületbe megcsodálhattam a nagykövetség impozáns épületét, a barokk palotát, amit 1747-ben a magyar vármegyék és szabad királyi városok adományaiból vásárolt meg Nádasdy Lipót akkori kancellár a Királyi Udvari Kancellária számára, aztán Mária Terézia által adott támogatásból megszépítették.




Fotók innen:
 http://www.moksha.hu/utazas/rendhagyo-tortenelem-ora-koronas-evoeszkozzel/

Szerencsére a palotát sikerült megtartani a magyar állam kezén nem úgy mint az egykori szintén barokk Testőrpalotát, amely szintén értékes épületet sikerült a kommunista kormánynak elidegeníteni..., így az már osztrák tulajdonban van (ez csakis rajtunk múlt, ne mutogassunk tehát az osztrákokra miatta)

Visszatérve a konferenciára, úgy vettem észre kb. az első percekben, hogy itt kvázi csak szakmabeliek vannak, osztrákok-magyarok, kb. mindenki ismer mindenkit, a "pór népből" csak én vagyok. De hát gondoltam sebaj. Aztán végül is nem voltam túlzottan megelégedve az előadásokkal, amik mind németül zajlottak. Kezdve azzal, hogy a nagykövet állandóan ööözött, aztán volt egy olyan előadó a végén, fiatal ugyan, aki mindent papírból olvasott fel, alig nézett a hallgatóságra és meglehetősen hosszan vontatottan ecsetelt valamit, ami már nem kötötte le a figyelmemet, így nem tudom megmondani miről.. Azért volt egy-két érdekes előadás, nekem ugyan nem mondtak sok olyat, amire rácsodálkoztam volna, amit ne olvastam már volna így vagy úgy valahol, kiv. azt az előadást, ami Ausztria és Magyarország között a közös állami tulajdon felosztásáról való tárgyalásokat, megállapodásokat érintette, kiderült, hogy még 1941-ben is volt nyitott kérdés ez ügyben. Ez teljesen fehér folt a buksimban, úgyhogy majd utána kell olvassak.
Összegezve azt biztosan nem mondanám, hogy sokkal okosabb lettem, de egy élménnyel gazdagabb, és hát az is számít.


Donnerstag, 21. November 2013

Éves dolgok országa

Amikor az ember már egy ideje itt van, feltűnik neki, hogy szinte mindenkinek éves bérlete van. Egy darabig nem érti az ember, hiszen Magyarországon nem éri meg éves bérletet venni, ugyanannyiba kerül, mintha az ember havonta vásárolgatná. Aztán amikor már erre is ráér az ember lánya, akkor utánanéz, hogy hogy is van ez. Ez történt velünk is, kiderült, hogy itt bizony úgy van megcsinálva az éves bérlet, hogy ha azt veszed akkor kvázi 2 hónapot kapsz ajándékba:) Tehát mintha csak 10 hónapnyi bérletet fizetnél ki. Hoppá. Így, miután persze bennünk is lezajlott a maradjunk-menjünk sorsdöntő csatája - még tavasszal, mi is ebbe az irányba mentünk el, főleg miután kiderült hogy nem csak januártól januárig, hanem bármelyik hónaptól a következő év vonatkozó hónapjáig lehet venni. 365 Euróért éves bérlet büszke tulajdonosai lettünk, és ilyenkor mellbevágja delikvenst, jelen esetben minket, hogy Budapesten az éves bérlet ára átszámítva (300 Ft egy euró  áron) 420 euró..., tehát 55 euróval drágább az amúgy sokkal kevésbé működő tömegközlekedés.

Ugyanez igaz az autópálya matricára is, amivel sajnos még nem tudtunk élni, mert ott naptári év alapján működik a rendszer. 82,70 euró az osztrák éves matrica, míg átszámítva 143 euró a magyarországi éves matrica.

Így aztán nem vitás, hogy többszörösen megéri ezeket az éves dolgokat kihasználni, gondolom biztos van még több dolog is, érdemes figyelni. Láthatóan mindenben támogatják, ha az ember hosszú távon gondolkodik és hosszabb távra vásárol. Olyannyira jól, hogy simán a magyar árszint alá csúsznak rögtön az árak, ami már inkább elgondolkodtató.

Amire viszont büszkék lehetünk, hogy nálunk már jó ideje nem kell ragasztgatni a matrciákat, hanem elektronikusan működik a dolog, na ebben még a svájciakat is lekörözzük.:))



Samstag, 16. November 2013

Magyar vendéglő Bécsben

Az ember Bécsben nem igazán érzi a magyar konyha hiányát, hiszen az osztrák és a magyar konyha kistestvérek, másrészt meg én is azt főzöm otthon. (mekkora felüdülés lett volna nekem mondjuk annak idején Londonban találkozni egy ilyen kis kajáldával...ahol a végén rosszul voltam az angol konyhától) De mivel Márton-nap volt a héten, és kaptunk a Facebookon egy reklámot, hogy egy bécsi magyar kajáldában lehet libát enni, és pénteken épp egész nap programunk volt, így benéztünk. A hely neve Ilona Stüberl és a Grabenről nyílik az utcácska, amiben van.
Nem túl nagy étterem, annak idején egy magyar házaspár nyitotta az 56-os magyar menekülteknek, aztán a helyiek, mármint a bécsiek is felkapták. Kedves kis hely, a kiszolgálás első rangú, tetszett nekünk a libás szalvéta, így adtak pár darabot csak úgy ajándékba, a pincér is magyar, az étteremvezető hölgy is. A kajákat mind régi matyó mintás edényekben adják, ill. itt is divat a bonyhádi piros zománcozott edény.:)
Az étlap a jól ismert ételeket ajánlja, sok közülük olyan, amit inkább itthon főz az ember, étteremben ritkán találkozik vele, mint pl. székelykáposzta. De persze a bécsi szelet, alias rántott hús itt se hiányzik az étlapról.
Lehet inni viszont Aranyászok sört például. Szóval változatosság kedvéért érdemes kipróbálni, ha az ember nem annyira éttermi, inkább igazi egyszerű de nagyszerű ételekre vágyik.
http://www.ilonastueberl.at/

Mittwoch, 13. November 2013

Konferenciák sorozata

Az elmúlt időszakban mindenféle meghívót kaptunk részben a Kamarától, de részben az Erste Banktól, hogy vegyünk részt ilyen meg ilyen konferencián ingyen. Mivel itt a Kamaránál úgy van a rend, hogy a tevékenységeddel azonos csoportba kerülsz bele mint tag, így most is az internetes kereskedelemről szóló konferenciára v. Road-Showra hívtak meg.

Elég fontos esemény lehetett, mert a fejesek egész sora felvonult, kezdve a gazdasági minisztertől egészen a kamara elnökéig. Maga a konferencia egész jó volt, beszéltek a webshopok felépítéséről, megalkotásáról, a marketingről, stratégiákról, fizetés-szállítás, minden téma érintve volt, persze teljes mélységéig nem mentek bele a dolgokba, de jó pár ötletet, érdekességet össze lehetett gyűjteni. A szünetben feltálalt szendvicseket olyan gyorsan lesáskázták, hogy nekünk nem maradt semmi, szerencsére a végére érkezett virsli, sajt, meg ilyenek, abból már volt bőven mindenkinek. Vár ránk még 2 konferencia, az egyik adóügyi, a másik marketing a modern világban, sőt péntekre van egy egész napos fejtágításunk üzleti német nyelv tárgyban. Úgyhogy igaza van az egyik blogtársamnak, hogy ugyan itt drágák a szolgáltatások, de legalább az ember kap érte valamit.

A grafikust időközben le kellett váltanunk, mert nem igazán értette a feladatot, úgyhogy most úgy készül a webshop, hogy egy Magento sablonra, és aztán ha elkészül az igazi grafika, akkor arra lesz átrakva. Szerencsére úgy néz ki, hogy találtunk egy kreatív grafikust, aki láthatóan érti a dolgát, és talán nem kell mindent a szájába adnom. Persze a fejlesztővel se egyszerű zöldágra vergődni. Az ebaynél napok óta rendszerhiba van, azzal is küzdelem van, így estére annyira teli a fejem, hogy teljesen zombi leszek.

Amit sajnálok, hogy kreativkodásra nem jut se időm, se energiám, jön az Advent, Karácsony és semmit nem csináltam, pedig nagyon hiányzik, de ahhoz meg nyugalmas, feltöltő időszak kell. Nem olyan mint a mostani, amikor mindenen jár az agyam csak a Karácsonyon nem.

Samstag, 2. November 2013

Némi kis előrelépés

Kb. 2 hónap küzdelem után, most jutottunk oda, hogy a héten 3 vevőnk is volt, és ebből 2 az ebayről, igaz mindenki egyféle termékre pattant rá, amit nemrég vettünk fel a palettánkra. Nem is értem túlzottan, hiszen edényt minden konyhaboltban lehet kapni, de úgy látszik mégis ez a húzóerő. Úgyhogy most némi örömködés van. Sajnos a webshoppal kapcsolatban csak negatív dolgokról tudok beszámolni, a grafika elkészült, és aztán kiderült, hogy alkalmatlan egy webshop grafikájának, úgyhogy nagyjából kezdheti a grafikus újra. Persze nem sajnálom őt túlzottan, hiszen, mint szakember kellett volna látnia a problémát, de hát minden nem mehet ugye. Viszont mi még állunk és várunk rájuk, úgyhogy valószínűleg a Karácsonyt már bukjuk is, ill. csak az van, ami az ebayen elmegy. Ha valaki mondta volna nekem előre, hogy ennyire nehézkes egy webshopot beindítani, lehet nem vágok neki.

Az Amazonnal már ott tartunk, hogy legutóbb már Luxemburgból hívtak fel, persze megint el kellett magyaráznom mi a helyzet, hogy az összes közüzemi számla a férjem nevén van, és kicsit komplikált lenne most az ő kényük-kedvük miatt a nevemre íratni. Ezt elmondtam és leírtam már nekik tucatszor, de mindig újra akarják hallani. Most ott tartunk, hogy lehet velem kivételt tesznek. Meglássuk, eléggé szkeptikus vagyok velük szemben.

Amivel teljesen meg vagyok elégedve az az itteni kamara. Már a cégalapításkor nagyon segítőkészek voltak, azóta meg a 3. konferenciára küldik a meghívót és mindez benne van a tagdíjba, az egyik konferencia kifejezetten a webshopokról fog szólni, a másik meg adózási eligazítás lesz. A 3.-ról lecsúsztunk, de előregisztráltak minket a soron következőre.

Ezenkívül összejöttem egy Svájcban élő magyar lánnyal, aki szintén most kezdett el webshopozni és teljesen nyitottan állt hozzá, hogy megosszuk egymással a tapasztalatainkat. Úgyhogy ezúttal is köszönöm a Svájc is más blog tulajdonosának, hogy összehozott bennünket:)

Flickr

Labels

adventi vásár (1) ádventi vásár (3) álláskeresés (3) Alte Donau (4) amazon (1) Anmeldebescheinigung (1) barátság (4) Bécs (2) bécsi étterem (1) bécsi fotók (7) bécsi kávéházak (4) bécsi mozik (2) Böjte Csaba (1) Bramberg am Wildkogel (1) bűnőzés (1) Burgtheater (1) cég (1) Colmar (1) családfakutatás (1) Da Capo Wien (1) DACH régió (1) Deutsch Perfekt (1) Donauinselfest (1) döntés (1) egy év (1) érzelmek (1) étterem (1) évkezdet (1) fotók (1) Freyung (1) Grinzing (1) Hallstatt (1) havazás (1) heiligenkreuz (1) hétvége (1) Hofburg (1) húsvét (2) IKI (1) Informatikai álláspiac (1) kábellopás (1) Kahlenberg (1) Karácsony (2) kastély (1) katasztrófa (1) képek (1) képeslap (1) kerékpárutak (1) kirándulás (3) kreatív (3) külföldi vélemény Pestről (1) lakás (1) Laxenburg (1) Leopoldsberg (1) levéltár (1) MA 35 (1) maradunk (1) Maria Theresia Platz (1) Mariazell (1) MÁV (2) mayerling (1) MINGO (1) mosókonyha (1) mozi (1) München (5) München in Motion (1) negatívumok (1) nyelviskola (3) nyelvrokonság (1) nyelvtanulás (5) nyelvvizsga (1) Opera (2) ORF (1) összegzés (1) osztrák világörökség (1) pozitívumok (1) Práter (3) program (1) Radio Niederösterreich (1) Railjet (1) Rathaus (1) recept (1) SAP piac (1) Schönbrunn (1) Schweizerhaus (1) Semmeringer Bahn (1) síelés (1) Spiele der Stadt (1) Spittelberg (1) strand (2) szánkópálya (2) szemétlerakó (1) templom (1) tűzijáték (1) újság (1) vállalkozás (2) vásár (1) vegyes (2) videóajánló (1) Vienna Time Travel (1) Volkstheater (1) vonatjegy (1) Wachau (1) Wien Museum (1)

Dieses Blog durchsuchen

Gesamtzahl der Seitenaufrufe