Recent News

Daisypath Vacation tickers

Donnerstag, 29. November 2012

Amikor a francia-magyar és a szlovák-magyar 2 jó barát

Ezen a héten két társasági élményem volt, az egyik még az előző csoportomból való 2 francia lánnyal egy ebéd, velük másodszorra. Most már jobban ment a kommunikáció, valahogy jobban egy húron voltunk és én is lazább voltam, így már hosszabb fejtegetésekbe is bele mertem kezdeni. Az egyik lányról kiderült hogy a mamája félig kínai és az egyik francia gyarmat szigeten találkoztak az apjával. Na hát a "francia birodalmon" belül is hasonló keveredés volt mint errefelé a Habsburg Birodalmon belül. Csak amíg bennem magyar, szlovák, német,  cseh-morva és francia vér kering (majdnem mindenhol otthon vagyok))), addig pl. benne kínai is hála a gyarmatok elhelyezkedésének:)
Van ígéretem tőlük, hogy megkapom a Quiche lorraine eredeti receptjét ahogy egy fr. háziasszony csinálja.
Már izgatottan várom. Meg persze a következő találkozót is várom, amire majd 2 hét múlva kerül sor.

Rögtön a következő nap meg a mostani csoportomból egy szlovák lánnyal mentem el ebédelni. Ő is eléggé lassan beszél bár helyesen, így én is érzek jogot arra hogy kellőképpen lassan mondjam a dolgokat, így mondtam is, bár most is volt olyan, amikor akartam valamit mondani és nem volt meg hozzá a kifejezés németül. Jól elvoltunk, valószínűleg vele is folytatjuk 2 hét múlva.





Sonntag, 25. November 2012

Adventi vásár sokadszorra Bécsben

A hétvégén itt voltak a barátnőmék, nagyrészt minket látni jöttek, mert mint ahogy mink is, ők is unják már a bécsi adventi vásárt. Tavaly voltunk együtt itt sokadszorra, amikor megfogadtuk, hogy a következő évben már nem utazunk ki. Csakhát az élet más irányt vett és itt vagyunk, tehát adva volt a dolog.
Azt is sokszor megfogadtuk már, hogy a Rathausnál levő vásárba nem megyünk többet, de valahogy mégis ott kötöttünk ki...szombat este és hát sokan voltak. Rögtön a puncsos pultok felé vettük az irányt, hát nem nagyon ízlett a puncs egyikünknek sem, én a felét ott is hagytam. Találtunk egy üveggömbös árusítót, ahol nagyon szép angyalkát vett nekem a férjem.
Kicsit még keringtünk a vásárban, főleg a hátsó részén ott nem voltak annyian, aztán eljöttünk.



Ma voltunk templomban misén a Stephanskirche-ben, Krisztus király vasárnapja volt, amit én nagyon szeretek mint ünnepet, az adventi időszakot közvetlenül megelőző vasárnap és otthon ilyenkor éneklik a Christus Vincit kezdetű általam oly kedvet éneket (http://www.youtube.com/watch?v=WxFR7n39z7o). Voltak sokan, mondjuk szerintem a nagyrésze turista volt.
Nem ismerem az énekeket így hiányzott a megszokottság érzése.




Donnerstag, 22. November 2012

Mindenféle

Café Pierre: Kipróbáltunk egy francia kávézót itt a vásorban. Több francia dologból tudtunk választani, megkóstoltuk a klasszikust: quiche lorraine és Crepes. Nekem kicsit csalódás volt az ízvilága, mert volt rajta valami fűszer, amit én nem szeretek és Fro-ban nem is nagyon találkoztam vele. A Crepes finom volt, bár engem inkább a magyar palacsintára emlékeztetett, nem a francia Crepes-re. A bort szívesen ittuk, mindkettőnkek csúszott.

Soiree francaise: Előző héten az itteni fr. közösség estéjén voltunk, ahova egyébiránt bárki mehet. Zenés volt az est, a fr. barátaim sajnos nem tudtak jönni, az egyik azért mert babysitterkedik, a másik azért mert nem talált babysittert:))) (Amúgy ez a babysitter dolog itt nagyon népszerű, és senki nem gondol semmit arról a szülőről aki 1-1 alkalommal babysittert vesz igénybe) A bárban a zene nekem túl hangos volt, nem vagyok hozzászokva, hogy kvázi üvöltve kell beszélgetni, de érdekes élmény volt, a végén a férjemnek még táncolhatnékja is volt és szerencsére akkor a Voyage, Voyage c. régi szám ment, ami mindkettőnk ízlésének megfelel.

Tandemtanulás: Eddig nem nagyon hallottam róla, otthon legalábbis sose, itt viszont több osztálytársam számolt be róla, hogy tandemben tanul valakivel. Ez azt jelenti hogy ha mondjuk adva van egy francia aki németül tanul, meg egy osztrák v. német aki franciául tanul, ők összeülnek 1 órára hetente és fele időt franciául fele időt németül beszélnek és mindenki nyer. Nagyon ötletesnek tartom, csak egy baj van vele, hogy vajon ki akarna magyarul tanulni? hát ahogy nézegettem szinte senki.
Úgyhogy ezért (is) tanulnak a nagy nemzetek fiai, lányai könnyebben idegennyelvet, ha elkezdik persze.

Új barát: Úgy tűnik a mostani csoportom is hoz egy barátot, a héten a szlovák lány jött oda hozzám (őt szimpinek találtam eleinte is, de valahogy úgy tűnt hogy nem nyitott, így meg is lepett), hogy mivel szerinte se nagyon beszélgetünk az órán, így mi lenne ha összeülnénk beszélgetni. Ő már csinálja ezt egy lánnyal az előző csoportjából, aki szintén francia. (úgy látszik itt a franciákat könnyű becserkészni)
Úgyhogy örültem a fejleménynek és vsz. a jövő héten sort is kerítünk rá.



Montag, 19. November 2012

Semmeringer Bahn - egy hétvége Bécsben

Most sorra olyan hétvégék jönnek amikor Bécsben maradunk, mégha 1 napra meg is szakítom a folyamatot.
 A mostani hétvégére egy kirándulást terveztünk és szerencsére szombatra jó időt fogtunk ki. Eleinte bizonytalankodtunk hogy szombat v. vasárnap legyen de aztán nem bántuk meg hogy a szombatot választottuk. A bécsi erdő helyett kissé messzebbre mentünk: Semmeringbe. Kinéztem a neten és a térképen, hogy az lesz a legjobb, ha valahol lerakjuk az autót, onnan végigsétálunk a Bahnradwegen, aztán ahol elfáradtunk ott vissza vonattal az autóhoz. Megnéztem a térképem merre van a legtöbb viadukt, így Klamm-nál álltunk meg, és innen mentünk az osztrák viszonyokhoz képest elég jól kijelölt turistaúton.

Az út szinte végig a vasútvonal mellett halad, a viaduktok alatt haladtunk el, így mondjuk majdnem mindent kvázi alulról láttunk, ha jött egy vonat akkor abból tehát nem sokat láttunk. Nagyon kellemes idő volt, a táj még nem fordult teljesen télibe, de már sok sok levél le volt hullva. Jól esett friss levegőn túrázni, már rég volt alkalmunk rá. Eredetileg Semmeringig el akartunk sétálni de aztán Breitenstein-nél kezdtem elfáradni és már majdnem visszafordultunk, amikor találtunk egy rövidebb utat, igaz hogy ez meg meredekebb volt mint a másik de hajtott a vágy, hogy felérjek a csúcsra (Wolfsberg - 919 m), ahonnan azt ígérték, hogy szép lesz a kilátás. Végülis megérte a fáradtságot, mert tényleg be lehetett láni az egész völgyet, igaz, hogy innen már nem nagyon tudtam a vonatokra zooomolni, messze voltak. De olyan volt az egész, mintha egy vasúti terepasztalt nézegetnénk, ahogy jön a vonat, be az egyik alagútba, majd ki, át a viadukton, kanyar, megint alagút stb. Itt egy régi kedves ismerősünkre gondoltam, aki nagy terepasztal rajongó.

Itt aztán már megálltunk, nem tettük meg az utolsó 2 km-t mert sötét is lett meg már csak vonszoltam magam. Punnyadt városi nép:))) Vonatra szálltunk. Úgy látszik a vonat gratis lehetett, mert senki nem jött azzal, hogy vegyünk jegyet, az állomáson nem volt senki aki jegyet adna, így ingyen utaztunk. A sötét miatt már nem láttunk semmit a tájból.

















Freitag, 16. November 2012

Kalandozás a hivatalok világában: MA 35 Bécs

Mivel már itt vagyok egy jó ideje és mindenem megvan hozzá (pl. biztosítás) így végre rászántam magam, hogy ellátogassak az MA 35 nevű műintézménybe, ugyanis úgy szól a szabály, hogy ha 3 hónapnál hosszabban vagy itt akkor kell kérned egy anmeldebescheinigung nevű papírt, ami igazából nem tartozkódási engedély de valami hasonló. Elég kevés kedvem volt hozzá mert elég sok rosszat hallottam róla, de hát egyszer neki kell vágni, úgyhogy ezt az amúgy szép napsűtéses pénteket szántam rá, gondolván hogy délelőtt csak nem lesznek sokan. A földszinten álltam elsőnek sorban azért, hogy sorszámot kapjak (itt szépen elmondtam, hogy mit akarok, nehogy rossz helyre kapjak számot), ez viszonylag gyorsan ment, mert alig voltak előttem, a férjemnek ez kb. fél órájába került igaz csütörtök délután. Utána felmentem a 6. emeletre és a F. váróteremben várakoztam. Igazi otthoni okmányirodai hangulat, sok ember, sok idő stb.
Nem sikerült rájönnöm a sorrend logikájára, így pl. én a 112es sorszám után kerültem sorra a 90-es sorszámmal.
Utána oda kellett mennem a kijelzőn megadott szoba elé, először itt se értettem mi van, mert végig a folyosón emberek ültek, gondoltam én is leülök. erre pont amikor helyet foglaltam nyílt az ajtó hogy mehetek.

Vittem magammal szépen a lefénymásolt papírokat: házasssági anyakönyv, személyigazolvány, meldezettel, E-card, ezeket mind a pasi kezébe nyomtam, nem is kért mást, még az eredeti példányokat se nézte meg.
Aztán kitalálta, hogy a férjemnek még nincs meg ez a valamije és hogy akkor ez így most gond. Kérdeztem, hogy miért is nem kapta meg, erre a válasz az volt, hogy ő azt nem tudja és a férjem érdeklődje meg.
Már reggel rájuk hangolódtam (amire szükség volt, mert alapjáraton sok mindent le lehet nyomni a torkomon), így mondtam az illetőnek, hogy a férjem volt itt náluk és hogy kapott valami papírt róla és hogy azt mondták itt neki hogy rendben van minden és akkor most nem értem miért nem.
Ezt elmondtam kb. 2-3 szor, mire eltűnt a pasi 2-3 percre és utána előkerült a férjem aktájával. Na utána már nem volt semmi gondja, mondta hogy majd kapjuk mindketten postán. Rákérdeztem, hogy nincs-e más teendőnk még, mondta, nincs.
Persze előtte még be kellett fizetnem 36,50 Eurót.



Montag, 12. November 2012

Program lányokkal

Az iskola és főleg az előző csoportom hozta azt a lehetőséget, hogy megismertem szimpatikus lányokat. A csoport nagyrésze persze szétszéledt, ahogy az lenni szokott, meg nem is mindenki passzolt mindenkihez, de a 2 francia lánnyal fennmaradt a kapcsolatom, tettem is érte, hogy megmaradjon de partnerek is voltak benne, úgyhogy mára szerveztünk egy beülős délutánt. Iskola után vártak engem és elsőnek a Naschmarkton kajáltunk, töltött palacsintát (sonka, tojás, sajt volt a töltelék), aztán utána odébbálltunk és elmentünk a Demel  teaházba a Burg közelében. Lehet lesni a teaház egy részén, hogy hogyan készülnek a sütemények, mert üvegfal van és remek illat kering arrafelé. Süteményt nem ettünk végül, csak nézegettük, hogy milyen gusztusak és persze milyen drágák:)

A beszélgetés során meg kellett állapítanom, hogy részemről még nem megy gondtalanul a megértés, megértettés, küzdök vele és fáradok is benne. De igazából ez az amit nem nagyon volt alkalmam gyakorolni, úgyhogy új élmény. Megbeszéltük, hogy talán a jövő héten is összeülünk egy kajálásra, úgyhogy lehet, hogy alakul a dolog.

A másik, ami megfogott az egy kérdés a fejemben, hogy hogyan magyarázzam meg egy franciának, hogy mi magyarok itt Bécsben (v. bárhol a világban) miért nem tartunk össze? nekik ez teljesen természetes, hogy ismerik itt egymást és ahol tudnak segítenek a másiknak...



Sonntag, 11. November 2012

Magazinok - Deutsch Perfekt

A német kurzuson volt egy óra, amikor különböző német nyelvű újságokat nézegettünk, azokról beszélgettünk. Ezen felbuzdulva, legutóbb amikor indultam Pestre, benéztem a pályaudvaron levő újságoshoz és körbenéztem, mik vannak. Nagyon tetszett, hogy sok lakberendező újságot találtam, meg tudományos újságokat is, amiket sajnos még nem nagyon értek, így nem vettem, de érdekesek lehetnek. Nőknek való komolyabb kifejezetten osztrák (magazinoknál ez a ritkább eset) a Wienerin. Ilyen van a férfiaknak is, aminek a neve Wiener:)))
Ezeket még kicsit nehéznek érzem. (C11 szinten)

Ami viszont nagyon ajánlható az a Deutsch Perfekt c. német havilap, ami kifejezetten német tanulóknak van, a cikkek érdekesek benne, nagyrészt olyan, aminek napi aktualitása van, illetve városokat, társadalmi élethelyzetet v. problémákat mutatnak be, és mindegy cikknál meg van jelölve hogy leicht, mittel v. schwer, úgyhogy mielőtt az ember elkezdené olvasni az adott cikket, rögtön látja, ha érdekli, hogy kb. milyen nyelvtudás szükséges a jobb megértéshez. Vannak benne kommunikációs sémák, pár nyelvtani, szókincsbeli gyakorló feladat is ill. mindegyik cikk mellett van szótár, úgy hogy a szövegben ki van emelve az a szó, ami a szójegyzetben szerepel, és a szójegyzet az adott oldal alján, oldalán stb. van. Tháliában szinte mindig van, de kapható a Westbahnhof újságosainál is. Ausztriában 7,50 Euró, elő is lehet rá fizetni, akinek úgy tartja kedve Magyarországról is.
Amúgy ahogy néztem ilyen újság más nyelvet tanulóknak is van (angol, fr., olasz biztosan).

Én nyelvtanulásra még szeretem olvasni és fordítani a Lustiges Taschenbuch c. füzetecskét Donald kacsa főszereplésével:) Nem bonyolult a szövege, de vannak benne határozottan jó fordulatok, főleg hogy az egész párbeszédes formában íródott.


http://www.deutsch-perfekt.com/



Mittwoch, 7. November 2012

Kábellopás

Ma volt az aktuális metróújságban, hogy a tegnapi nap folyamán komoly fennakadások voltak az S-bahn közlekedésben mert ismeretlen tettesek elloptak 200 méternyi rézkábelt, ami 160 kiló rezet jelent.
Hát ilyen is van, nem is merek gyanakodni senkire...

Meg azért olyan is van, hogy a munkások a folyosón hagyják a cuccaikat v. a liftben és rá se néznek aztán mégis megmarad nekik a Machita fúrójuk.
Az egyik ismerősünk meg már vagy fél éve cipeli magával a bicaját és simán otthagyja a belvárosban - kikötve egy oszlophoz mondjuk - amíg ő beül valahová este és még megvan a bicaja.
Vegyes a kép az biztos.




Montag, 5. November 2012

Új hónap és csoport az iskolában

Nem változtattam iskolát mert már be volt fizetve a tanfolyam, meg kedvem se volt variálni, majd a következő évben, ha még akkor is tanulok.

A tanár ugyanaz - sajnos, a csoport teljesen kicserélődött. Most olyan érzésem van, mintha a középkorúak csoportjában lennék, ja és a többség az pasi, ami azért kicsit meglepő. Itt is vannak élethelyzetek, meg élettörténetek: van egy pasi aki magyar és már itt van 20 éve, de rájött, hogy hiába tanulta meg a nyelvet az utcán, nem áll rendszerbe össze a fejében vagy ilyesmi. Van egy Kolumbiából származó csávó, aki amúgy mexikói állampolgár, azt nem sikerült elkapnom hogy ezt hogy rakta össze. Éltek már Németo-ban is, most épp itt, ahogy jön. A harmadik középkorú férfi egy olasz, akinek vietnámi felesége van akivel Japánban ismerkedtek meg ahol éltek is jó pár évet. Annyira nem érzik jól magukat Bécsben, inkább mennének vissza Rómába. Van egy szlovák nő - azt hiszem ő a legszimpatikusabb - de hamar kiderült hogy ő se az én korosztályom, mert már van egy 16 éves gyereke. Róla amúgy még nem tudok többet. Aztán van egy másik magyar, egy fiatal lány aki a Grand Hotelben dolgozik. És maradt még az előző csoportból a spanyol mérnök srác, aztán slussz.

Mondjuk nagyon meglepő hogy ez egy csoport...vagyis értem én hogy a nyelvtantudás alapján osztják az embert csoportba, de azért nehogy már a 20 éve itt élő férfi ugyanazzal a némettudással legyen mint én...lehet kéne külön indítani beszéd- ill. nyelvtanfókuszált csoportokat és máris jobb lenne a helyzet.

Flickr

Labels

adventi vásár (1) ádventi vásár (3) álláskeresés (3) Alte Donau (4) amazon (1) Anmeldebescheinigung (1) barátság (4) Bécs (2) bécsi étterem (1) bécsi fotók (7) bécsi kávéházak (4) bécsi mozik (2) Böjte Csaba (1) Bramberg am Wildkogel (1) bűnőzés (1) Burgtheater (1) cég (1) Colmar (1) családfakutatás (1) Da Capo Wien (1) DACH régió (1) Deutsch Perfekt (1) Donauinselfest (1) döntés (1) egy év (1) érzelmek (1) étterem (1) évkezdet (1) fotók (1) Freyung (1) Grinzing (1) Hallstatt (1) havazás (1) heiligenkreuz (1) hétvége (1) Hofburg (1) húsvét (2) IKI (1) Informatikai álláspiac (1) kábellopás (1) Kahlenberg (1) Karácsony (2) kastély (1) katasztrófa (1) képek (1) képeslap (1) kerékpárutak (1) kirándulás (3) kreatív (3) külföldi vélemény Pestről (1) lakás (1) Laxenburg (1) Leopoldsberg (1) levéltár (1) MA 35 (1) maradunk (1) Maria Theresia Platz (1) Mariazell (1) MÁV (2) mayerling (1) MINGO (1) mosókonyha (1) mozi (1) München (5) München in Motion (1) negatívumok (1) nyelviskola (3) nyelvrokonság (1) nyelvtanulás (5) nyelvvizsga (1) Opera (2) ORF (1) összegzés (1) osztrák világörökség (1) pozitívumok (1) Práter (3) program (1) Radio Niederösterreich (1) Railjet (1) Rathaus (1) recept (1) SAP piac (1) Schönbrunn (1) Schweizerhaus (1) Semmeringer Bahn (1) síelés (1) Spiele der Stadt (1) Spittelberg (1) strand (2) szánkópálya (2) szemétlerakó (1) templom (1) tűzijáték (1) újság (1) vállalkozás (2) vásár (1) vegyes (2) videóajánló (1) Vienna Time Travel (1) Volkstheater (1) vonatjegy (1) Wachau (1) Wien Museum (1)

Dieses Blog durchsuchen

Gesamtzahl der Seitenaufrufe