Recent News

Daisypath Vacation tickers

Donnerstag, 27. Juni 2013

Sült csülök és a Schweizerhaus

Találkoztam ma a szlovák barátnőmmel, és ezúttal a Práterbe mentünk, mert eddig mindig az ő "felségterületére" mentünk, gondoltam, most jöjjön az enyém:))) Mivel az előző osztrák tanárom (mostanában az "etalon", mióta kissé sótlan német tanárnőm van), és más is dícsérte, gondoltam, ha már úgyis éhesek vagyunk, nézzük meg a Schweizerhaust http://www.schweizerhaus.at/ a Práterben, amiről azt hallottam, hogy kb. ott nem is érdemes mást enni mint csülköt, és mást inni mint Budweisert. Közben kiderült hogy a baránőm férje is dícsérte már az éttermet, de a feleségét még nem hozta el:)
Már érkezésünkor láttam, hogy hatalmas tálakon hozzák ki a csülköket, tehát ez el is volt döntve, mit esszünk, italban maradtunk az alkoholmentesnél, de ebben az étteremben van eredeti csapolt Budweiser, világos is, barna is, ami gondolom majd inkább a férjemet fogja izgatni.

Azt meg kell itt említeni, hogy nekünk, ha csülökről van szó akkor a budapesti Polo Pub http://polopub.hu/ jut eszünkbe, ahol kiváló főtt csülköt lehet enni, igazán remek és erős házi tormával. Úgyhogy a mérce magasan van.
Az itteni csülök nem egészen az a csülök, nyílván, mert nem főzve van, hanem sütve, de nekem ez is nagyon ízlett, jó volt rajta a ropogós rész is, zamatos és puha és egy csülök elég három személynek is, tehát még gazdaságos is. A kenyér hozzá felejtős volt, azért az osztrák piacon vannak jobb kenyerek is. Lehet káposztával jobb, mert azzal is lehet enni, nem tudom.
A sört nem próbáltuk, majd a férjemre vár a dolog. Elég sokan voltak, de volt hely, jó nagy kertje van.


Fotó: http://www.goodnight.at/LokalFotos/79-Schweizerhaus.jpg


Sonntag, 23. Juni 2013

Donauinselfest - nem nekünk való

Ami otthon a Sziget, az itt is egy Sziget, csak itt 3 napig tart, nem egy hétig, viszont teljesen ingyenes.
Az ablakból "végigélvezhettük", mert rendesen ide hallatszik v. legalábbis a dolog mélyebbik része:)), és mivel bőven éjfél után hagyják abba, így nem túlzottan lelkesedünk érte. Le kell szögezni, hogy egyikünk se egy diszkóba v. koncertekre járó fajta, nekem eddigi egyetlen koncertem az egy MÉZ koncert volt jó régen, meg a Michael Flatley féle előadás, aztán ennyi. 

Az újságban benne volt a program a héten, végigfutottam, kb. az egész ismeretlen volt számomra, egy kivétellel, az egy osztrák énekes, neve: Reinhard Fendrich, és tőle is egy szám van, amit ismerek és szeretek, bár a szám konkrétan osztrák patrióta számnak nevezhető, dehát úgy sikerült megírni, hogy tényleg hatásos, az az I'm from Austria http://www.youtube.com/watch?v=hFGId9pwJTM. Tegnap este lépett fel, de nem kell megijedni, nem mentünk el rá, egyrészt, mert nem bírjuk a hatalmas tömeget, másrészt estefelé azért már bőven vannak, akik becsaptak magukba pár üveg sört, bort, bármit, és ahhoz már nem vagyunk elég bátrak:)))

Viszont inkább poénból, mint komolyságból, ma fogtuk magunkat délután, és az itt levő alkalmatosságainkat: egy darab rollert és egy darab kerékpárt, mindkettő az enyém, mert a férjem rollere épp javítás alatt van, a kerékpárja még egy év alatt sem költözött Bécsbe, bár állítólag nagy bicajos...na ami késik nem múlik, és elmentünk megnézni a rendezvényt. Nagyrészt bicajoztunk, rollereztünk, az egyik lejárónál nem engedtek be bennünket bicajjal, a másiknál nem volt semmi ellenőrzés, nem tűnik túl logikusnak, de végül benn voltunk. Sikerült szerezni 2 lufit, ettünk jégkrémet, ittunk szódát, aztán megállapítottuk, hogy ennyi elég is volt. Ennél többet nem is tudok írni a festről, mert nincs több képünk róla, tehát akit jobban érdekel, az jövőre menjen el:)))))



Samstag, 22. Juni 2013

Csónakázás az Alte Donaun

Az elmúlt kánikulai napok után picivel hidegebb volt már ma, de még annyira nem, hogy mondjuk kalandparkozni menjünk. Így nem sokat teketóriáztunk, és elmentünk a közeli Alte Donauhoz kicsit csónakázni (ez már kb. mintha az ember a Balatonon lenne, elmosogattunk, utána 15 perc múlva már a vizen is voltunk, aztán végülis ez mégiscsak egy főváros...). Nem voltunk egyedül, akik így döntöttünk, de nem lévén lusták, nekünk jó volt az evezős csónak is, nem kellett elektromos v. épp vízibicikli, így rögtön mehettünk is. Egyébként összesen 2 nagy (a net szerint több) csónakkölcsönző működik az út 2 oldalán, mi inkább a Gänselhäufel felé vettük az irányt. Egészen sokáig el lehetett hajózni, mi egy kis szigetet kerülgettünk, az egyik oldalon strandok voltak, a másik oldalon miniházak privát stéggel, kb. mintha egy garázst alakítanánk át házikóvá, előtte kis tér, ahol lehet napozni, kajálni, kinek mije van, aztán meg lehet menni úszni. Vicces képződmények..Sajnos a fényképezőgépet nem vittük, nehogy víz érje, így nem tudtam fotókat csinálni.

Elfelé én eveztem, visszafelé váltottunk, eleinte szépen sűtött a nap, a víz meleg volt, bár nem sikerült beleborulnunk, de azért fröccsköltük magunkat, de simán beleborultam volna, nem volt hideg. Utána jöttek a felhők, és akkor már nem volt az igazi, a hőmérséklet is visszaesett, így a strandolás része már elmaradt. Legközelebb is megyünk, viszünk majd fagyit is. Kellemes kis szórakozás. Láttunk erre is egy kalandparkot, úgy látszik több is van itt, és hát igen, Bécs attól van jól megcsinálva, és ettől jobb mint Pest, hogy sok szórakozási lehetőséget nyújt tetézve, hogy ezekhez is emberi hozzájutást biztosít, pl. rengetegen jöttek el bicajjal strandolni a kiépített kerékpárútakon.


www.meinbezirk.at 

www.familierockt.com 

www.flightforum.ch 


Freitag, 21. Juni 2013

Hallstatt sárban, törmelékben és vízben úszott...

Mivel nemrég jártunk arra, így nem hagyhatom ki, hogy ne írjak róla, hogy a hét középen, amíg mi a kánikulában szenvedtünk, Hallstattban akkora eső esett, hogy a víz az utcákon hömpölygött, mert a hegyi patak egyszerűen kilépett a medréből, hordva magával a sarat és földet. Mindez a városka utcáin, a turisták által látogatott részein. Még nézni is rémes, hogy mit hozott magával az időjárás, és mennyi pusztítást hagyott maga után. A város centrumát le kellett zárni, így a turisták is hoppon maradtak.
Egy helyi lakos szerint a víz egyszerűen betört például az egyik ház hálószobájába, aztán onnan a nappaliba, majd az ablakon ki a főtérre...
A károkat 1 millió Euró körülire becsülik.




Montag, 17. Juni 2013

Café Alt Wien

Már elég régen jártunk kávéházban, mindig volt más. Mivel technikai okok miatt nem tudtunk elmenni a strandra, így elmentünk kávéházazni. Persze, amilyen hőség volt ma, nem is értem, mert elvileg csak 34 fok maximum, de kb. mintha már 37-40 fok lenne (hőérzetnek nevezett termométer alapján)...szóval kellőképpen kimelegedve érkeztünk és nem is nagyon sikerült lehűlni a kávézóban sem. Az emberek jó része inkább a fagyizókban üldögélt v. a strandon, mert alig voltak a kávézóban, ami azért meglepő errefelé.
A wikipedia lehúzza a helyet, és inkább dohányos, extravagáns helynek írja le. Mivel alig voltak, így nem tudom, hogy mennyire igaz vagy sem. Az tény, hogy volt aki dohányzott, a közönség azonban átlagosnak volt mondható. A kaja kb. a gulyás leves és a "sima" gulyás azaz pörkölt között merült ki (erről jut eszembe, a szlovák barátnőmék pl. gulyásnak neveznek mindent ami pörkölt alapú, pl. a székelykáposzta az a szlovákban szegedi gulyás, érdemes lenne ezekről is írni, az egész konyhaművészet egy közös kincs ebben az egész régióban, ne féljünk osztozni rajta egymással), megbolondítva még egy schnitzellel is, mint napi ajánlattal. Úgyhogy csak sütit ettünk, az elnyűhetetlen almás rétest, meg ittunk. Ezekkel nem volt gond. Bár azért arra jutottam, hogy egyszer már meg kéne kóstolni az itteni gulyást v. a gulyás levest, mert kb. mindenütt találkozunk vele, és még sose ettünk.
A hely kissé bohém valóban, de így ránk kellemes benyomást tett a maga egyszerűségével.

Aztán azért minket is ledöntött (elcsábított) a nyár, és megálltunk a Zanoni - Zanoni fagyizóban egy körre. Ez nem messze van a Stephansplatztól, és jó minőségű olasz fagyit árulnak, hatalmas választékban.





Donnerstag, 13. Juni 2013

Teásdoboz, antikolt - kreatívkodás

Mivel otthonról a teásdobozt nem szerettem volna elhozni, így eldöntöttem, hogy csinálok a bécsi lakásba is egy teásdobozt. Na ezzel jó sok ideig eljátszottam, főleg azért, mert hetekig hozzá se nyúltam. Alapjáraton ilyet nem szoktam csinálni, de most volt más dolog is, amire koncentrálni kellett ill. ami elvette a kedvem a kreatívkodástól..
Kifejezetten régies, kopottas hatású dobozt szerettem volna, és mivel a repesztés nem működött, így megpróbálkoztam a patinával, és az eredmény szerintem egész jó lett.
Talán ez így antikoltabb, mintha sima repesztés lenne, és amúgy az egész szabályosnak és ezáltal kicsit mesterkéltnek tűnne.




Sonntag, 9. Juni 2013

Leopoldsberg és a Kahlenberg - gyalogtúra

Erre a hétvégére végre nagyon kellemes idő lett, napsütés, meleg, minden, ami kell egy jó kis kiránduláshoz. Mivel Wachaut elöntötte a víz, így az nem jöhetett szóba és mivel az ablakból rálátunk mind a Leopoldsbergre mind a Kahlenbergre, gondoltuk ideje lenne megmászni. A Kahlenbergen már többször jártunk, de mindig busszal szállítattuk fel magunkat, úgyhogy gondoltuk most lábbenzinnel próbáljuk meg, végülis nem túl magas.

Persze pont árvíz után voltunk, és a túraútvonal egy része a part mellett vezetett. Nem gondoltam, hogy ez gond lesz, de az volt, mert az egész sétaút egy összefüggő sártenger volt...Szerencsére azért a legtöbb részen, már megszáradt a sár, de volt, ahol belemélyedtünk cipővel a sárba. Nem volt valami örömteli dolog. Valószínű ez a sétány látott már jobb időket, és normális esetben jól néz ki, így most eléggé viharvert volt..

A tényleges túra a Kahlenbergdorfból indult, innen vezetett fel egy jól kijelölt, sajnos betonozott út. Néhol egészen meredeken vitt fel, közben több helyről szép volt a kilátás a városra. Az idő eléggé párás volt, így a fotók se lettek túl jók, dehát minden nem lehet tökéletes. Lehetett látni mindenütt a szőlőmezőket. Azt olvastam, hogy Bécs az egyedüli főváros, aminek saját szőlőművelése és bortermelése van és így maga borvidék is. Lassan felértünk a csúcsra, és újfent, immár magasabbról megcsodálhattuk a kilátást a városra. Innen továbbhaladtunk Kahlenberg felé, már nagyrészt vízszintes úton. Közben láttunk egy jó nagy és nyűzsgő kalandparkot, teli gyerekkel, meg persze felnőttel, (bár lehet, mi leszünk a legidősebbek....) el is határoztuk, hogy legközelebb benevezünk egy kalandparki kalandra:))) Reméljük, az időjárás kegyes lesz, és nem kell majd heteket várni rá. Itt még beültünk egy italra, én Aperol Spritzet ittam (ezzel még Velencében ismerkedtem meg, és azóta kedvelem), a férjem sima Spritzet.
A Kahlenbergről lefelé Grinzing felé vettük az irányt, mert be szerettük volna ülni egy ottani heurigerbe (borozóba). Itt nagyrészt a szőlőtőkék között kellett haladni és egészen felülről hoz be a turistaút Grinzingbe.




Saras sétány


a cípőm is saras lett...


kilátás a hegyre a partról


Kahlenbergdorf


szőlőtőkék






kalandpark



Megérkezés Grinzingbe



ezt a heurigert választottuk.


Mittwoch, 5. Juni 2013

Árvízvédelem Ausztriában - a Donauinsel szerepe

Mivel folyamatosan nagy az érdeklődés az árvízi helyzet iránt, és ráadásul már német órán is ezzel foglalkozunk, így kicsit jobban beleástam magam a védelmi rendszerbe, mivel az osztrákok vagy legalábbis az újságok, nagyon meg vannak elégedve vele, még akkor is, ha ennek ellenére is volt/van gondjuk, de állítólag 10ed akkora se, mintha nem lenne meg a védelmi rendszerük.
Itt Bécsnél a nagyobb bajt az Új-Duna ill. a Donauinsel hívatott megelőzni. 1954-ben volt Bécsben egy hatalmas árvíz, utána átgondolták az akkori árvízvédelmi helyzetet, és ennek alapján kialakítottak egy új Duna-ágat valamint a Donauinselt, ami több kilométer hosszan elterülő sziget.

Eredetileg volt a Duna, ez össze-vissza tekergett, mindenféle mellékággal a városban, többször volt áradás, ami elöntötte a mellette levő településeket, az egyik nagy áradás magát Lipótvárost is érintette, ekkor, már az 1700as években felmerült a Duna-szabályozásának a szükségessége. 

Fotó: http://www.wien.gv.at/bezirke/brigittenau/geschichte-kultur/geschichte/zeittafel.html

1848-ban
Fotó: http://www.wien.gv.at/bezirke/brigittenau

Erre később az 1800as években került elsőnek sor. Fogták és átszabályozták, hogy egyenesen és mellékágak nélkül menjen át a városon, a Duna bal partján egy széles árteret is kialakítva egyben.
Ekkor került levágásra a ma Alte Donaunak nevezett szakasz.

Szabályozott Duna "átadása" 1870-ben
Fotó: http://commons.wikimedia.org


Nem sokkal később kiderült azonban, hogy ez a szabályozás se elegendő ahhoz, hogy az árvízvédelem megfelelően biztosítva legyen. Az árvíz többször elmosta a folyó jobb partját.
Az új megoldás alapján az ártérben kialakítottak egy tehermentesítő ágat (Új-Duna-ág), és a tehermentesítő ág és a Duna közé felhúzták a Donauinselt, amit 21 kilométeres hosszával szabadidőparknak használnak.


Jelenlegi szabályozás
Fotó: http://www.ullisima.at

Ennek alapján itt nincs gond az árvízzel, a Duna magas, de még van helye. Épp ma tetőzött itt Bécsnél, voltunk kinn "katasztrófaturistáskodni", hát nem voltunk egyedül. Amúgy semmi  különös, Budapesten is kb. ez szokott lenni áradás esetén. Viszont rendkivül koszos, földes a Duna, nem is tudom, hogy lehet ebből Pesten ívóvizet csinálni. Persze megmondták a nagyokosok, hogy az áradás folyamán nem romlik a vízminősége, mert emelnek a klórszinten...Hát nem tudom, hogy az emelt klórmennyiség mondjuk mennyire szolgálja a valóságos ívóvíz minőséget...???

Jelenlegi árvízhelyzet Bécsnél:




Coyright: saját








Dienstag, 4. Juni 2013

Spanyol omlett avagy Tortilla

Ez a recept csak annyiban kötődik Bécshez, hogy itt tanultam meg készíteni:) Vannak a spanyol osztálytársaim, és köztünk az egyik srác kedves is, és állandóan a tortilla-ról beszéltek, hogy azt mennyire szeretik. Én balga persze rögtön a mexikói tortilla-ra asszociáltam, gondoltam, hogy kitudakolom, hogyan készül. A folyamat elején rájöttem, hogy na ez nem teljesen az, mint amire gondoltam. De kíváncsi lévén, amúgy se volt szerencsém eddig túl sok spanyol nemzeti ételhez, gondoltam kipróbálom.
Az első próbálkozás vége a kidobás lett, mert a villanytűzhelyemen túl erős lángot használtam és odakapott. Utána figyeltem rá, és azóta már nagyon megy.

Íme a recept 2 főre:
- 3 darab krumpli, ne túl kicsi legyen.
- 2-3 darab tojás, ízléstől függően
- olivaolaj
- 1 fej hagyma
- opcionálisan sonka v. szalonna bármi jöhet.
- és persze só.

Elsőnek fogjuk a krumplit és meghámozzuk, utána kis kockákra fel kell darabolni (akkorára mint a kockacukor), megsózzuk. A hagymát apróra vágjuk, hozzáadjuk a krumplihoz. Beletesszük a krumplit egy serpenyőbe, majd ráöntünk annyi olivaolajat (azt mondták a spanyolok, hogy fontos az olivaolaj, hát nem tudom, mindenesetre én nem próbáltam más olajjal), hogy a krumplit ellepje. Elkezdjük közepes lángon sütni. Nem cél, hogy megbarnítsuk, hanem csak annyira, hogy a krumpli eléggé puha legyen ahhoz, hogy mondjuk villával félbe tudjuk vágni. Ha ez megvan jó lesz. A krumplit kimerjük egy tálba. Az olajat leszűrjük, és visszaöntjük, hogy később fel tudjuk használni. Felverjük a tojást villával, majd hozzákeverjük a krumplihoz. Itt lehet hozzáadni a szalonnát ill. a sonkát v. bármit. Fogjuk a serpenyőt, és minimális olajat, kb. mint a rántottánál, felmelegítünk. Ha ez megvan, beleöntjük az egyveleget. Közepes, nem túl erős lángon sütjük. Figyeljük, hogy összeáll-e, az aljának olyannak kéne lennie mint a rántottának, de ne égjen oda, kissé még instabil, amikor meg kell forgatni. Ezt a részét a férjemre szoktam bízni, mert férfi taktika kell hozzá. :)) Alapvetően egy tányért vagy valamit ráteszünk a serpenyőre és megfordítjuk. Majd még a másik oldalát is sütögetjük egy kicsit. Utána kész. Zöldsaláta v. bármi illik hozzá.
Az eredeti receptben, amit a srác mondott, nem szerepel se hagyma, se szalonna, de nekem az úgy túl száraznak (krumplisnak) tűnt, így túlvariáltam.
Jó étvágyat!


Copyright: saját


Montag, 3. Juni 2013

Melk óvárosa víz alatt

Azt hiszem, most ez a központi téma egész Közép-Európában, így én se tudom megkerülni, hogy ne foglalkozzak vele, hogy árvíz van szinte egész Ausztriában. Eltűnt emberek, elárasztott házak, sárlavina, evakuálás, mentés. Tirol, Felső-Ausztria és végig a Duna mentén. Passau (itt az 1501-ben regisztrált rekordot döntött meg az árvíz a hétvégén) és Melk óvárosa is érintett, ezenkívül gondok vannak Tirolban, Salzburg tartományban, itt a híres Salzkammerguti régióban is árvíz van (Gmunden városát elöntötte a víz), rengeteg embert kellett kitelepíteni ezekből a városokból, meg más falvakból is. Az egész Wachau régiót katasztrófa övezetnek nyilvánították. A vonatok több órás késéssel közlekednek, autóutak tucatjai vannak lezárva. Hihetetlen nagy pusztítást visz véghez ez az árvíz (is).
Állítólag holnap tetőzik itt Bécs környékén. 
És persze még mindig esik az eső!!!


foto: helmut wurzer / standard
Melk, Innenstadt.

foto: apa/roland schlager
Melk

foto: ap/kerstin joensson

foto: apa/roland schlager

foto: apa/manfred fesl
foto: apa/manfred fesl
további képek itt: http://derstandard.at/1369362398716/Hochwasser-in-Bildern-Situation-weiter-dramatisch



Flickr

Labels

adventi vásár (1) ádventi vásár (3) álláskeresés (3) Alte Donau (4) amazon (1) Anmeldebescheinigung (1) barátság (4) Bécs (2) bécsi étterem (1) bécsi fotók (7) bécsi kávéházak (4) bécsi mozik (2) Böjte Csaba (1) Bramberg am Wildkogel (1) bűnőzés (1) Burgtheater (1) cég (1) Colmar (1) családfakutatás (1) Da Capo Wien (1) DACH régió (1) Deutsch Perfekt (1) Donauinselfest (1) döntés (1) egy év (1) érzelmek (1) étterem (1) évkezdet (1) fotók (1) Freyung (1) Grinzing (1) Hallstatt (1) havazás (1) heiligenkreuz (1) hétvége (1) Hofburg (1) húsvét (2) IKI (1) Informatikai álláspiac (1) kábellopás (1) Kahlenberg (1) Karácsony (2) kastély (1) katasztrófa (1) képek (1) képeslap (1) kerékpárutak (1) kirándulás (3) kreatív (3) külföldi vélemény Pestről (1) lakás (1) Laxenburg (1) Leopoldsberg (1) levéltár (1) MA 35 (1) maradunk (1) Maria Theresia Platz (1) Mariazell (1) MÁV (2) mayerling (1) MINGO (1) mosókonyha (1) mozi (1) München (5) München in Motion (1) negatívumok (1) nyelviskola (3) nyelvrokonság (1) nyelvtanulás (5) nyelvvizsga (1) Opera (2) ORF (1) összegzés (1) osztrák világörökség (1) pozitívumok (1) Práter (3) program (1) Radio Niederösterreich (1) Railjet (1) Rathaus (1) recept (1) SAP piac (1) Schönbrunn (1) Schweizerhaus (1) Semmeringer Bahn (1) síelés (1) Spiele der Stadt (1) Spittelberg (1) strand (2) szánkópálya (2) szemétlerakó (1) templom (1) tűzijáték (1) újság (1) vállalkozás (2) vásár (1) vegyes (2) videóajánló (1) Vienna Time Travel (1) Volkstheater (1) vonatjegy (1) Wachau (1) Wien Museum (1)

Dieses Blog durchsuchen

Gesamtzahl der Seitenaufrufe