Recent News

Daisypath Vacation tickers

Samstag, 14. Dezember 2013

Adventi vásár Pozsonyban

Azt hiszem lassan egész adventi vásár szakértők leszünk, annyi helyen jártunk már. Most jött a lehetőség és az ötlet, hogy a szlovák barátainkkal együtt megnézzük a pozsonyi vásárt. Miért is ne, hiszen nincs messze Bécstől.

A vásár maga némi csalódást okozott, mert se nem olyan impozáns, mint mondjuk a bécsi, se nem annyira kézműves jellegű, mint a bp-i és kicsit olyan "vidéki". Mindazonáltal az látható volt, hogy erősen a kaja-pia duóra álltak rá, abban nincs hiány, puncsban nincs akkora választék, viszont van helyette valami mézes alkohol is. Kajában vannak a hagyományos ételek, megjelenik a kürtős kalács is, de nem faszénen sütve. Amúgy semmi különös, viszont a hűtőmágnesek igazán jók és kreatívak, úgyhogy azokból be is gyűjtöttünk egy párat:))) Maga a város régi része elég jó állapotban van, a többi olyan lepukkant mint Bp.

A társaság viszont remek volt, velük jól éreztük magunkat, és végül is most inkább az volt a lényeg, hogy közösen mentünk, s nem maga a rendezvény, így inkább egymásra figyeltünk és mellékes volt a vásár milyensége. Attól függetlenül is élveztük a napot, az időt.

Valahogy így van az eddigi adventi vásár rangsorunk:
1. Colmar
2. Bécs/München
3. Budapest
4. Regensburg
5. Basel/Pozsony







Keine Kommentare:

Kommentar veröffentlichen


Flickr

Labels

adventi vásár (1) ádventi vásár (3) álláskeresés (3) Alte Donau (4) amazon (1) Anmeldebescheinigung (1) barátság (4) Bécs (2) bécsi étterem (1) bécsi fotók (7) bécsi kávéházak (4) bécsi mozik (2) Böjte Csaba (1) Bramberg am Wildkogel (1) bűnőzés (1) Burgtheater (1) cég (1) Colmar (1) családfakutatás (1) Da Capo Wien (1) DACH régió (1) Deutsch Perfekt (1) Donauinselfest (1) döntés (1) egy év (1) érzelmek (1) étterem (1) évkezdet (1) fotók (1) Freyung (1) Grinzing (1) Hallstatt (1) havazás (1) heiligenkreuz (1) hétvége (1) Hofburg (1) húsvét (2) IKI (1) Informatikai álláspiac (1) kábellopás (1) Kahlenberg (1) Karácsony (2) kastély (1) katasztrófa (1) képek (1) képeslap (1) kerékpárutak (1) kirándulás (3) kreatív (3) külföldi vélemény Pestről (1) lakás (1) Laxenburg (1) Leopoldsberg (1) levéltár (1) MA 35 (1) maradunk (1) Maria Theresia Platz (1) Mariazell (1) MÁV (2) mayerling (1) MINGO (1) mosókonyha (1) mozi (1) München (5) München in Motion (1) negatívumok (1) nyelviskola (3) nyelvrokonság (1) nyelvtanulás (5) nyelvvizsga (1) Opera (2) ORF (1) összegzés (1) osztrák világörökség (1) pozitívumok (1) Práter (3) program (1) Radio Niederösterreich (1) Railjet (1) Rathaus (1) recept (1) SAP piac (1) Schönbrunn (1) Schweizerhaus (1) Semmeringer Bahn (1) síelés (1) Spiele der Stadt (1) Spittelberg (1) strand (2) szánkópálya (2) szemétlerakó (1) templom (1) tűzijáték (1) újság (1) vállalkozás (2) vásár (1) vegyes (2) videóajánló (1) Vienna Time Travel (1) Volkstheater (1) vonatjegy (1) Wachau (1) Wien Museum (1)

Dieses Blog durchsuchen

Gesamtzahl der Seitenaufrufe