Recent News

Daisypath Vacation tickers

Montag, 28. April 2014

Kalandpark

A hétvégén bepótoltuk, amit az elmúlt egy hónapban kihagytunk. Egyrészt jött a férjem egyik barátja, őt elvittük a Práterbe szombat délután, addigra lett valamivel jobb idő, sőt a végére már egész napossá változott. Most nagyon szép volt a Práter, mert virágoztak a gesztenyefák, és ott abból nagyon sok van, megfigyeltük, hogy a szelidgesztenyének nem fehér hanem pirosas-rózsaszínes virága van.
Felültünk egy-két játékra is, nekem új volt a gokart, eddig kicsit tartottam tőle, de semmi különös, igaz nem száguldottam, meg nem is túl komoly a pálya. Mivel a vendégünk még új felfedező Bécsben, így felvittük az Óriáskerékre, elég sokat kellett a sorunkra várni, de végülis egész szép volt a kilátás a gesztenyés Práterre.

Másnap immár kettesben, fogtuk magunkat és felmentünk a Kahlenbergre a kalandparkba.! Kicsit bizonytalankodtunk, mert még sose voltunk ilyen helyen, de szerencsére mindenkinek megmutatták, hogy kell felvenni a biztosító felszerelést, meg volt egy mini gyakorlópálya, ahol ki lehetett próbálni, hogy mit mikor és hova kell kapcsolni.
3 fajta nehézségi szint van, mint a sípályákon: kék, piros, fekete, és mindegyikből több fajta van. Persze mi a kékkel kezdtünk, abból is az 1. számú pályával. Az első akadályt még vettük, aztán jött egy olyan, ahol a kötélen le kellett volna csúszni egy másik pontra, ezt főleg a férjem nem merte bevállalni. Úgyhogy kicsit filóztunk, majd visszafordultunk. Sajna mindegyik pálya végén volt egy ilyen, úgyhogy végig kellett gondolni, hogy merre az arra. Végül én rászántam magam, és végigmentem egyen, és egyáltalán nem volt se vészes se semmi ez a lecsúszós szakasz, sőt majdnem az a legjobb, úgyhogy rábeszéltem férjemet is, hogy jöjjön Ő is. Innentől már ment minden, és kb. 4-5 pályán végigmentünk. A többi akadály arról szól, hogy izgő-mozgó tárgyakon haladva v. épp kötélen haladva át kell menni a másik fákra, persze közben végig ki vagy kötve, tehát ha el is bukod a lépést, akkor sincs semmi. Erre például nagyon jó ez a lecsúszós rész, mert az ember megérzi, hogy nem kell izgulnia, tartja a kötél, a karabiner és minden. 
Elég sokan voltak kinn, de azért még kezelhető volt, 4 órát lehet ott tölteni egy jeggyel, mi most annyit nem használtunk ki, mert már későn jöttünk, de az alatt végig lehet menni szerintem az összes pályán.
Össességében nagyon bejött, mert az embert átmozgatja és a természetben is van.



Keine Kommentare:

Kommentar veröffentlichen


Flickr

Labels

adventi vásár (1) ádventi vásár (3) álláskeresés (3) Alte Donau (4) amazon (1) Anmeldebescheinigung (1) barátság (4) Bécs (2) bécsi étterem (1) bécsi fotók (7) bécsi kávéházak (4) bécsi mozik (2) Böjte Csaba (1) Bramberg am Wildkogel (1) bűnőzés (1) Burgtheater (1) cég (1) Colmar (1) családfakutatás (1) Da Capo Wien (1) DACH régió (1) Deutsch Perfekt (1) Donauinselfest (1) döntés (1) egy év (1) érzelmek (1) étterem (1) évkezdet (1) fotók (1) Freyung (1) Grinzing (1) Hallstatt (1) havazás (1) heiligenkreuz (1) hétvége (1) Hofburg (1) húsvét (2) IKI (1) Informatikai álláspiac (1) kábellopás (1) Kahlenberg (1) Karácsony (2) kastély (1) katasztrófa (1) képek (1) képeslap (1) kerékpárutak (1) kirándulás (3) kreatív (3) külföldi vélemény Pestről (1) lakás (1) Laxenburg (1) Leopoldsberg (1) levéltár (1) MA 35 (1) maradunk (1) Maria Theresia Platz (1) Mariazell (1) MÁV (2) mayerling (1) MINGO (1) mosókonyha (1) mozi (1) München (5) München in Motion (1) negatívumok (1) nyelviskola (3) nyelvrokonság (1) nyelvtanulás (5) nyelvvizsga (1) Opera (2) ORF (1) összegzés (1) osztrák világörökség (1) pozitívumok (1) Práter (3) program (1) Radio Niederösterreich (1) Railjet (1) Rathaus (1) recept (1) SAP piac (1) Schönbrunn (1) Schweizerhaus (1) Semmeringer Bahn (1) síelés (1) Spiele der Stadt (1) Spittelberg (1) strand (2) szánkópálya (2) szemétlerakó (1) templom (1) tűzijáték (1) újság (1) vállalkozás (2) vásár (1) vegyes (2) videóajánló (1) Vienna Time Travel (1) Volkstheater (1) vonatjegy (1) Wachau (1) Wien Museum (1)

Dieses Blog durchsuchen

Gesamtzahl der Seitenaufrufe