Recent News

Daisypath Vacation tickers

Dienstag, 14. Mai 2013

Vienna Time Travel

Ezen a hétvégén se volt valami kiránduló idő, de ez már menetrendszerű, hogy mindig erre panaszkodok. Volt egy hasonló év pár éve, amikor mindig hétvégén romlott el az idő, úgy tűnik ez az év is ilyen lesz. De talán mégse.
Vasárnap délelőtt kezdett a nap előbújni, így úgy gondoltuk, hogy beleférne, hogy megmásszuk a Leopoldsberget, amit mindennap látunk az ablakból. Voltunk előtte a Stephanskircheben, és ahogy kiléptünk onnan, hogy akkor induljunk, elkezdett esni az eső, nem nagyon csak pont annyira, amiben már nem jó kirándulni. Így gondoltam, nézzük meg a közelben levő történelmi showt, ami Bécs történelméről szól és állítólag 5D-s. Nem tudtunk előre semmit, hogy milyen lesz. 
Több részből állt, az első és szerintem a legjobb, olyan mint egy 3D-s mozi, csak itt még a szék is mozog, ahogy a képernyőn zajlanak az események. Itt vetítenek jelenteket a római korból, a Stephanskirche építéséről, a pestisről, majd a török ostromról. Ahogy pl. megy fel a képzeletbeli vonat a Stephanskirche tornyába, úgy mozog az ülés is, vagy a pestisnél érzed a lábszáradon a patkányok haladását. Érdekes élmény, csak nem tart sokáig, pedig van benne fantázia. Utána egy olyan viaszbábus előadás van, ahol Mária Terézia, Ferenc József, Erzsébet királynő és II. Mátyás meséli a Habsburg család történetét. Ez nem egy nagy szám. Utána Strauss ill. Mozart vitatkozik azon, hogy melyikük zenéje a híresebb. Aztán, ami még jó, az egy földalatti bunkerszerűség, ahol át lehet élni a II. vh. alatti bombázást, még a föld is remeg, amikor becsapódik egy bomba.
Összességében történelmileg nem adott hozzám semmit a show, élménynek érdekes volt, főleg, az a kettő, amit említettem, a mozi részét lehetne bővíteni.
Főleg az olyan külföldieknek jelent plusz információt, akiknek nincs sok képe Bécs történelméről, és így kapnak egy kis ízelítőt. Meg arra, hogy egy újfajta megközelítés, hogy kézzel foghatóvá tegyék a történelmet, talán ez a legelőremutatóbb benne.



Keine Kommentare:

Kommentar veröffentlichen


Flickr

Labels

adventi vásár (1) ádventi vásár (3) álláskeresés (3) Alte Donau (4) amazon (1) Anmeldebescheinigung (1) barátság (4) Bécs (2) bécsi étterem (1) bécsi fotók (7) bécsi kávéházak (4) bécsi mozik (2) Böjte Csaba (1) Bramberg am Wildkogel (1) bűnőzés (1) Burgtheater (1) cég (1) Colmar (1) családfakutatás (1) Da Capo Wien (1) DACH régió (1) Deutsch Perfekt (1) Donauinselfest (1) döntés (1) egy év (1) érzelmek (1) étterem (1) évkezdet (1) fotók (1) Freyung (1) Grinzing (1) Hallstatt (1) havazás (1) heiligenkreuz (1) hétvége (1) Hofburg (1) húsvét (2) IKI (1) Informatikai álláspiac (1) kábellopás (1) Kahlenberg (1) Karácsony (2) kastély (1) katasztrófa (1) képek (1) képeslap (1) kerékpárutak (1) kirándulás (3) kreatív (3) külföldi vélemény Pestről (1) lakás (1) Laxenburg (1) Leopoldsberg (1) levéltár (1) MA 35 (1) maradunk (1) Maria Theresia Platz (1) Mariazell (1) MÁV (2) mayerling (1) MINGO (1) mosókonyha (1) mozi (1) München (5) München in Motion (1) negatívumok (1) nyelviskola (3) nyelvrokonság (1) nyelvtanulás (5) nyelvvizsga (1) Opera (2) ORF (1) összegzés (1) osztrák világörökség (1) pozitívumok (1) Práter (3) program (1) Radio Niederösterreich (1) Railjet (1) Rathaus (1) recept (1) SAP piac (1) Schönbrunn (1) Schweizerhaus (1) Semmeringer Bahn (1) síelés (1) Spiele der Stadt (1) Spittelberg (1) strand (2) szánkópálya (2) szemétlerakó (1) templom (1) tűzijáték (1) újság (1) vállalkozás (2) vásár (1) vegyes (2) videóajánló (1) Vienna Time Travel (1) Volkstheater (1) vonatjegy (1) Wachau (1) Wien Museum (1)

Dieses Blog durchsuchen

Gesamtzahl der Seitenaufrufe