Recent News

Daisypath Vacation tickers

Mittwoch, 24. Juli 2013

Első lépést megtettük: voltunk a Wirtschaftskammerban

Miután a MINGO-s tanácsadás lezajlott, és eldöntöttük, hogy bt formában fogunk működni, így elmentünk a kamarához, mert az az alapja mindennek. 2 barátságos hölgyhöz kerültünk, elmondtuk mit akarunk, beírták a gépbe az adatokat, aztán mondták, hogy már mehetünk is a cégbírósához a bejegyzést intézni, és mivel első cég nekem, így mentesülünk az eljárási díjaktól (NeuFög alapján). Ugyan még az erkölcsi bizonyítványt be kell majd hoznunk nekik, de addig is haladhat a dolog. 

Úgyhogy most azért kicsit izgulok, mert cégem még sose volt, mindig alkalmazott voltam, és hát azért ez fura lesz  nekem, de szerencsére a férjem érti a dörgést, így Ő segít. Én meg általában jó tanuló vagyok, ha új dologról van szó, kis idő után már jól tudom alkalmazni a rendszert. Viszont duplán bonyolult a helyzet, hogy mindezt egy kvázi idegen országban, idegen nyelven, úgyhogy még magam is csodálkozom magamon, nem szoktam én ilyen bátor lenni, de azt hiszem, most erre kell mennünk.
Persze lehetne azt is csinálni, hogy fogjuk magunkat és szépen haza menekülünk a jó kis kényelmes régi életünkbe, de egyrészt az már odalett, másrészt azzal nem jutunk előbbre, sőt inkább vissza. Ez meg ha sikerül, akkor utána tényleg elmondhatom/juk, hogy igen ez sikerült, megcsináltuk, letettünk valamit az asztalra.
Azt mondták nekünk ismerőseink, hogy az első 2 év a kemény a külföldi életben, utána már beáll, úgyhogy nekünk még van egy hátra, ami pont a vállalkozás beindításával és felfuttatásával fog telni, és az ebből adódó problémákkal.

Egyébként a Schwedenplatzon levő cukrászdát tudom ajánlani, hatalmas választékuk van fagyiból, és mindent biotejből, meg természtes alapanyagokból készítenek, a fagyik krémesek, igaz az ára is elég "krémes", úgyhogy nem mindennapos fagyizásra van, ennek ellenére hatalmas forgalma volt. Én áfonyás kelyhet ettem, tényleg jó volt, na, pedig én már nem vagyok annyira fagyis mint régen...
Egész nyár alatt valami 140 fajta fagyit futtatnak végig, megvan egy naptárban, hogy melyik nap melyik fagyi a "különleges", ami nincs mindennap. Mivel nem használnak fagyasztott terméket, így aminek nincs szezonja ill. nem kapható alapanyagú, az akkor értelemszerűen nincsen. Úgyhogy az én kedvenc fügés fagyim is csak aug. végén lesz pár napig.

Keine Kommentare:

Kommentar veröffentlichen


Flickr

Labels

adventi vásár (1) ádventi vásár (3) álláskeresés (3) Alte Donau (4) amazon (1) Anmeldebescheinigung (1) barátság (4) Bécs (2) bécsi étterem (1) bécsi fotók (7) bécsi kávéházak (4) bécsi mozik (2) Böjte Csaba (1) Bramberg am Wildkogel (1) bűnőzés (1) Burgtheater (1) cég (1) Colmar (1) családfakutatás (1) Da Capo Wien (1) DACH régió (1) Deutsch Perfekt (1) Donauinselfest (1) döntés (1) egy év (1) érzelmek (1) étterem (1) évkezdet (1) fotók (1) Freyung (1) Grinzing (1) Hallstatt (1) havazás (1) heiligenkreuz (1) hétvége (1) Hofburg (1) húsvét (2) IKI (1) Informatikai álláspiac (1) kábellopás (1) Kahlenberg (1) Karácsony (2) kastély (1) katasztrófa (1) képek (1) képeslap (1) kerékpárutak (1) kirándulás (3) kreatív (3) külföldi vélemény Pestről (1) lakás (1) Laxenburg (1) Leopoldsberg (1) levéltár (1) MA 35 (1) maradunk (1) Maria Theresia Platz (1) Mariazell (1) MÁV (2) mayerling (1) MINGO (1) mosókonyha (1) mozi (1) München (5) München in Motion (1) negatívumok (1) nyelviskola (3) nyelvrokonság (1) nyelvtanulás (5) nyelvvizsga (1) Opera (2) ORF (1) összegzés (1) osztrák világörökség (1) pozitívumok (1) Práter (3) program (1) Radio Niederösterreich (1) Railjet (1) Rathaus (1) recept (1) SAP piac (1) Schönbrunn (1) Schweizerhaus (1) Semmeringer Bahn (1) síelés (1) Spiele der Stadt (1) Spittelberg (1) strand (2) szánkópálya (2) szemétlerakó (1) templom (1) tűzijáték (1) újság (1) vállalkozás (2) vásár (1) vegyes (2) videóajánló (1) Vienna Time Travel (1) Volkstheater (1) vonatjegy (1) Wachau (1) Wien Museum (1)

Dieses Blog durchsuchen

Gesamtzahl der Seitenaufrufe