Recent News

Daisypath Vacation tickers

Sonntag, 4. August 2013

Kalandos utazás haza: MÁV és az elektronikus vonatjegyek világa

Csütörtökön jöttem haza, és mivel az utazás ideje, körülményei (autó, vonat) nem voltak előre adottak, így az ÖBB-nél vettem a vonatjegyet. Mivel az ÖBB-nél megvan a lehetőség, hogy az ember csak simán kinyomtassa a vonalkodós jegyet, így én is ezt az utat választottam. Aztán persze kiderült, hogy azért még nem feltétlenül szükséges a technikai vívmányait használni, főleg ha az ember gyereke Mo. felé halad.

Úgy adódott, hogy az osztrák ellenőr a mi kocsinkig már nem jutott el, de ennek én nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, volt már, hogy úgy szálltam le vonatról, hogy nem kezelte a kutya se a jegyemet..A határ után jöttek a magyar ellenőrök, és én nyugodtan odaadtam nekik a szépen kinyomtatott jegyemet. Erre jött a meglepetés, és próbáltam levegőhöz jutni, amikor mondja nekem a hölgy, hogy a jegyem nem érvényes, mert nincs rajta pecsét. Mondom neki, hogy mégis milyen pecsét, amikor én nyomtattam. Hát, hogy az osztrák kalauz pecsétje, mert Ő most ezzel a jeggyel nem tud mit kezdeni, nem tudja eldönteni, hogy érvényes-e vagy sem. Néztem nagy kerek szemekkel, tényleg nem értettem mi a gondja. Aztán mondja tovább, hogy el kellett volna olvasnom az ÁSZF akárhanyadik bekezdés, 10. sor, A pontjában leírtakat, hogy a nyomtatott jegy csak akkor érvényes, ha az osztrák kalauz lekezelte, és mivel ez nem történt meg, így fizessem ki a jegyet - mégegyszer. Csak ámultam nagyokat. Na mondtam, hogy akkor mostantól rohangáljak az osztrák kalauz után a vonaton, hogy pecsételje már le nekem ezt a jegyet..? Összességében nem nagyon akaródzott nekem  - érthetően - kifizetni újra az utamat. Közben meg arra gondoltam, hogy Fro-ban v. Svájcban abból sincs gond, ha az ember nem nyomtat jegyet, csak simán a mobiltelefonján eltárolja és azt adja oda a kalauznak. Ettől mennyire messze vagyunk...Aztán utána futott egy két kört a vonaton a hölgy, mire visszaért már arra jutott, hogy mivel még egy férfi ugyanígy járt, így Ő most nem akar kiszúrni velünk, de legközelebb figyeljünk erre...


2 Kommentare:

  1. Nagyon fura, hogy ennyire tavol van Mo az Unios rendszerektol! S szomoru is!

    AntwortenLöschen
  2. azért van fejlődés, csak nem olyan gyorsan mint várjuk:)

    AntwortenLöschen


Flickr

Labels

adventi vásár (1) ádventi vásár (3) álláskeresés (3) Alte Donau (4) amazon (1) Anmeldebescheinigung (1) barátság (4) Bécs (2) bécsi étterem (1) bécsi fotók (7) bécsi kávéházak (4) bécsi mozik (2) Böjte Csaba (1) Bramberg am Wildkogel (1) bűnőzés (1) Burgtheater (1) cég (1) Colmar (1) családfakutatás (1) Da Capo Wien (1) DACH régió (1) Deutsch Perfekt (1) Donauinselfest (1) döntés (1) egy év (1) érzelmek (1) étterem (1) évkezdet (1) fotók (1) Freyung (1) Grinzing (1) Hallstatt (1) havazás (1) heiligenkreuz (1) hétvége (1) Hofburg (1) húsvét (2) IKI (1) Informatikai álláspiac (1) kábellopás (1) Kahlenberg (1) Karácsony (2) kastély (1) katasztrófa (1) képek (1) képeslap (1) kerékpárutak (1) kirándulás (3) kreatív (3) külföldi vélemény Pestről (1) lakás (1) Laxenburg (1) Leopoldsberg (1) levéltár (1) MA 35 (1) maradunk (1) Maria Theresia Platz (1) Mariazell (1) MÁV (2) mayerling (1) MINGO (1) mosókonyha (1) mozi (1) München (5) München in Motion (1) negatívumok (1) nyelviskola (3) nyelvrokonság (1) nyelvtanulás (5) nyelvvizsga (1) Opera (2) ORF (1) összegzés (1) osztrák világörökség (1) pozitívumok (1) Práter (3) program (1) Radio Niederösterreich (1) Railjet (1) Rathaus (1) recept (1) SAP piac (1) Schönbrunn (1) Schweizerhaus (1) Semmeringer Bahn (1) síelés (1) Spiele der Stadt (1) Spittelberg (1) strand (2) szánkópálya (2) szemétlerakó (1) templom (1) tűzijáték (1) újság (1) vállalkozás (2) vásár (1) vegyes (2) videóajánló (1) Vienna Time Travel (1) Volkstheater (1) vonatjegy (1) Wachau (1) Wien Museum (1)

Dieses Blog durchsuchen

Gesamtzahl der Seitenaufrufe