Recent News

Daisypath Vacation tickers

Sonntag, 15. September 2013

Mariazell: kirándulás a szülőkkel

Szüleim kívánsága volt, hogy vigyük el őket Mariazellbe, mikor jönnek hozzánk. Gondoltuk miért ne? Úgyse nagyon voltunk sehol a nyáron, ottalvásos helyen meg tényleg sehol se, így jól jött, hogy kicsit "nyaralhatunk". Sajnos az idő nem túlzotttan kedvezett a programnak, pénteken igen borult és hűvős idő volt. Aztán szerencsére szombatra már jobb idő lett.

Előtte kicsit utánanéztem ennek a Mariazellnek, mert nem sokat tudtam róla, csak annyit, hogy valamiért szeretnek oda magyar zarándoklatokat szervezni. Amennyit megtudtam, hogy volt egy Magnus nevű szerzetes, aki térítő útra indult, és útja közben egy szikla zárta el előtte az utat. Vitt magával egy Mária szobrot, Máriához imádkozott amikor a szikla kettéhasadt és folytathatta az útját Máriazellbe. Hálából egy oltárt emelt Máriának. Később (Anjou) Nagy Lajos királyunk szintén hálából a pogányok ellen nyert ütközetért elzarándokolt ide, és pénzt és egy Mária képet ajánlott fel a templomnak, ezért a templom előtti két szoborból az egyik Lajost ábrázolja.
Ennyi a története a kegyhelynek. A templom klasszicista-barokk stílusú, az oltáron van elhelyezve a Mária-szobor.

Templom belseje

I. Nagy Lajos király szobra

A városka maga igen rendezett, és látszik rajta, hogy jól megy neki. Szépen ápolt házak, gondozott utcák, ami nagyon tetszett az a lámpaoszlopokon levő virágköltemény, szinte mindegyiken volt, gyönyörűek, és irigykedtünk, hogy errefelé ilyen szép a petúnia is, így megnő és nem kopaszodik fel. Egyébként meg minden második ember az magyar.



városi látképek

A férjemmel felmentünk a közelben levő hegyre is felvonóval. Fenn a hegyen már igen hideg volt, jó volt, hogy a melegebb kabátomat vittem magammal, pedig csak 1200 valahányon voltunk. Itt tettünk egy kisebb sétát, mert azt olvastam, hogy szép kilátás van az Erlaufsee-ra meg a Hubertusseere is. Sajna a kilátás igen messziről volt és csak egészen picinek lehetett látni a tavakat, de a mozgás jó volt, erdőt mászni mindig jó, és az alpesi erdőknek egész más hangulata van, mint az otthoniaknak.

fenn a hegyen

Vissza a városba, van még egy nevezetesség, amit megnéztünk, az egy mechanikus betlehem a kálváriánál. Igazából nem kifejezetten betlehem, mert Jézus egész életét bemutatja, és főleg a stációkat, meg van  építve apró emberekből, tárgyakból az egész, és egyes dolgok, karok stb mozognak. Pl. a sírnál a kő, hol teljesen eltakarja a sírt, hol kinyílik. Jópofa.


mechanikus betlehem

Mariazell közelében van a Máriavízesés (Marienwasserfall), nagyon kell figyelni az úton, mert alig lehet megtalálni, kb., csak a szállóban beszerzett térkép alapján sikerült eljutni oda, meg úgy, hogy végig sassoltunk, amikor már gondoltuk, hogy na errefelé kell majd leágazni. Gyalog kell bemenni, de nem sokat. Láttam már sok vízesést, de mindig érdemes megnézni, ez is nagyon szép volt, és nem is kicsi. Ehhez képest alig látogatott, nem is értem....

Marienwasselfall

Másik közelben levő természeti látványosság, a Hubertussee. Ide se egyszerű odatalálni, másodszorra sikerült csak, szintén a szállóban kapott térkép segítségével. A hegyek között egy kis tavacska, van rajta egy vízerőmű, ami egyben híd is, és rajta egy Szt.Margit szobor, mint a prágai Károly-hídon. Erre se sok turista jár, pedig kedves, hangulatus hely, egy-két házzal a tó partján.



Hubertussee

A tóhoz vezető út mellett, lehet látni egy Ferenc József szobrot is.




Keine Kommentare:

Kommentar veröffentlichen


Flickr

Labels

adventi vásár (1) ádventi vásár (3) álláskeresés (3) Alte Donau (4) amazon (1) Anmeldebescheinigung (1) barátság (4) Bécs (2) bécsi étterem (1) bécsi fotók (7) bécsi kávéházak (4) bécsi mozik (2) Böjte Csaba (1) Bramberg am Wildkogel (1) bűnőzés (1) Burgtheater (1) cég (1) Colmar (1) családfakutatás (1) Da Capo Wien (1) DACH régió (1) Deutsch Perfekt (1) Donauinselfest (1) döntés (1) egy év (1) érzelmek (1) étterem (1) évkezdet (1) fotók (1) Freyung (1) Grinzing (1) Hallstatt (1) havazás (1) heiligenkreuz (1) hétvége (1) Hofburg (1) húsvét (2) IKI (1) Informatikai álláspiac (1) kábellopás (1) Kahlenberg (1) Karácsony (2) kastély (1) katasztrófa (1) képek (1) képeslap (1) kerékpárutak (1) kirándulás (3) kreatív (3) külföldi vélemény Pestről (1) lakás (1) Laxenburg (1) Leopoldsberg (1) levéltár (1) MA 35 (1) maradunk (1) Maria Theresia Platz (1) Mariazell (1) MÁV (2) mayerling (1) MINGO (1) mosókonyha (1) mozi (1) München (5) München in Motion (1) negatívumok (1) nyelviskola (3) nyelvrokonság (1) nyelvtanulás (5) nyelvvizsga (1) Opera (2) ORF (1) összegzés (1) osztrák világörökség (1) pozitívumok (1) Práter (3) program (1) Radio Niederösterreich (1) Railjet (1) Rathaus (1) recept (1) SAP piac (1) Schönbrunn (1) Schweizerhaus (1) Semmeringer Bahn (1) síelés (1) Spiele der Stadt (1) Spittelberg (1) strand (2) szánkópálya (2) szemétlerakó (1) templom (1) tűzijáték (1) újság (1) vállalkozás (2) vásár (1) vegyes (2) videóajánló (1) Vienna Time Travel (1) Volkstheater (1) vonatjegy (1) Wachau (1) Wien Museum (1)

Dieses Blog durchsuchen

Gesamtzahl der Seitenaufrufe