Recent News

Daisypath Vacation tickers

Montag, 2. Dezember 2013

Advent Regensburgban

Idén Regensburgba vettük az irányt, hogy megnézzük ott milyen az adventi vásár, és hogy milyen maga a város.

A bajor egyetemi város a Duna partján fekszik, 150 ezer körüli lakosa van. 1135 és 46 között épül meg a ma is látható kőhídja a Dunán, nem sokkal később szabad birodalmi város címet kap. Többször adott helyet a német-római császárság birodalmi gyűlésének, amire igen büszkék. 1803-ban aztán a birodalom szétesésével elveszíti szabad városi címét, és előbb a Mainzi érsek kezére, majd utóbb a Bajor királyság birtokába kerül.

Megérkezve egy nagy jó állapotban levő állomás fogadott, itt is egy bevásárló központtal egybeépítve. Az állomás sokkal jobb benyomást kelt, mint a müncheni. Viszont itt is hiányoltam, amit Münchenbe is, hogy nincsenek igazán jól kiírva a dolgok, mi merre, így kis idő mire a turista megtalálja, amit szeretne.
Sajnos az idő végig taknyos volt, nem esett éppen, de vízes volt a talaj, meg az egész levegő, tehát nem volt kellemes a sétálgatás. Bezzeg persze azóta itt Bécsben csak napsütéses nap van...
A szállásunk felejtős volt, de egy éjszakára pont megfelelő az Ibis hotelben. Innen mentünk várost nézni. A városházán, ami régen a birodalom gyűlés helye is volt, saját idegenvezetőt kaptunk, mivel rajtunk kivül nem jelentkezett más a vezetésre. Az egyik tanácsterem faborítású faláról kiderült, hogy a fa, kőris, Magyarországról származott évszázadokkal előttről. Egyébként ebben a teremben esküvőket tartanak manapság, igen jó hangulata lehet. A pincében még eredeti állapotában megtekinthető a kínzókamra és a hozzátartozó összes nem túl bizalomgerjesztő eszköz..Ezeknek a működését is megismertük, szerencsére csak szóban.:))

A városnak szép régi katedrálisa van, gótikus stílusban épült, ami nekem a kedvencem, így örömmel vártam a látogatást. Sajnos a templom nem volt kivilágítva, így kissé félhomályos volt a templom, de gondolom a "sparen-politikába" nem fér bele, hogy a turistalátványosságot kivilágítsák. Ja igen és itt is mint pl. Baselben is, be lehet hajtani a belvárosba autóval.
Egyébként a templom tényleg szép, mégha azért a francia koragótikát nem is éri el.

A kőhídon átsétáltunk, de éppen be volt állványozva, ez is lehetett volna jobban kihangsúlyozva, ápolva, viszont a hídról, meg a túlpartról nagyon szép volt a kilátás a városva, a templomtoronnyal és a többi épülettel még ilyen borús időben is.

Van a városnak kastélya is, nevezettesen a Thurn und Taxis családé, akik még mindig a kastély egyik részét lakják, és a világ egyik leggazdagabb családjának számítanak manapság is. A kastélybelső eléggé rokkokó, de rendben van, ápolt, és maga a kastély is kellemes benyomást keltett, a vezetés a kastélyba érdekes volt, de itt már nem voltunk egyedül:)))

Elég hamar szembesültünk azzal, hogy az adventi vásárok itt nem úgy működnek, ahogy vártuk. Először is csütörtök dél körül, kora délután még sehol semmi nem volt kvázi, egy két eladó készülődött, de nem voltak nyitva a bódék. Úgyhogy ettől kicsit elkeseredtünk. Estére azért már megjött az élet, nagy nehezen megtaláltuk a főtéren levő vásárt is, addigra már a fél város ott volt, sok-sok ember. Az árusok átlagosak voltak, a kaja is nagyrészt itt kimerült a kolbászban. Azonban találtunk olyan árust, aki mindenféle szerzámokat (kalapács, csavar stb) árult csokiból elkészítve. Nagyon jópofa, vicces volt, meg se lehet mondani, hogy nem valódi szerszámok megrozsdásodva, hanem csoki.:)))
A kastélynál levő vásár a legnagyobb és a leghangulatosabb, de érdekes módon itt belépő jegyet szednek a vásárba, méghozzá 6 Eurót. Ami azért fura, mert végülis az ember költeni megy a vásárba, dehát ez van.
Viszont jó ötlet volt ott, hogy a legtöbb stand fenyőágakkal volt dekorálva, takarva, több helyen tűz égett szóval volt egy sajátos atmoszférája, kicsit sajnáltuk, hogy a végén jutottunk be, így nem maradt rá sok időnk, de ez is mint a többi is, 12 előtt nincsen nyitva. Itt még kajában is nagyobb volt a választék, egy standnál még faszénen sült kenyeret is árultak, igen jól néztek ki, de sajnos nem hoztunk belőle.
A harmadik vásár a híd túlpartján van, de ezt nem sikerült megnézni, mert amikor arra jártunk, szintén dél körül, akkor még zárva volt, az meg 14kor nyit:))))
Szóval, ha valaki épp arra jár ádventben, erre készüljön fel, hogy délelőtt nincs semmmi.

A városháza a még nem kivilágított fenyővel

Itt már azért alakult valami...



Csokoládé-szerszámok a vásárban


A gótikus templom kivülről

...és belülről

Átkelés a hídon

Bezárt v. még ki nem nyitott ádventi vásár a túloldalon.


Regensburgi utcácska, kivételesen autó nélkül.



Vásár a kastélynál, fenyőágakkal














2 Kommentare:


Flickr

Labels

adventi vásár (1) ádventi vásár (3) álláskeresés (3) Alte Donau (4) amazon (1) Anmeldebescheinigung (1) barátság (4) Bécs (2) bécsi étterem (1) bécsi fotók (7) bécsi kávéházak (4) bécsi mozik (2) Böjte Csaba (1) Bramberg am Wildkogel (1) bűnőzés (1) Burgtheater (1) cég (1) Colmar (1) családfakutatás (1) Da Capo Wien (1) DACH régió (1) Deutsch Perfekt (1) Donauinselfest (1) döntés (1) egy év (1) érzelmek (1) étterem (1) évkezdet (1) fotók (1) Freyung (1) Grinzing (1) Hallstatt (1) havazás (1) heiligenkreuz (1) hétvége (1) Hofburg (1) húsvét (2) IKI (1) Informatikai álláspiac (1) kábellopás (1) Kahlenberg (1) Karácsony (2) kastély (1) katasztrófa (1) képek (1) képeslap (1) kerékpárutak (1) kirándulás (3) kreatív (3) külföldi vélemény Pestről (1) lakás (1) Laxenburg (1) Leopoldsberg (1) levéltár (1) MA 35 (1) maradunk (1) Maria Theresia Platz (1) Mariazell (1) MÁV (2) mayerling (1) MINGO (1) mosókonyha (1) mozi (1) München (5) München in Motion (1) negatívumok (1) nyelviskola (3) nyelvrokonság (1) nyelvtanulás (5) nyelvvizsga (1) Opera (2) ORF (1) összegzés (1) osztrák világörökség (1) pozitívumok (1) Práter (3) program (1) Radio Niederösterreich (1) Railjet (1) Rathaus (1) recept (1) SAP piac (1) Schönbrunn (1) Schweizerhaus (1) Semmeringer Bahn (1) síelés (1) Spiele der Stadt (1) Spittelberg (1) strand (2) szánkópálya (2) szemétlerakó (1) templom (1) tűzijáték (1) újság (1) vállalkozás (2) vásár (1) vegyes (2) videóajánló (1) Vienna Time Travel (1) Volkstheater (1) vonatjegy (1) Wachau (1) Wien Museum (1)

Dieses Blog durchsuchen

Gesamtzahl der Seitenaufrufe