Szeretem Bécset

Az utóbbi időkben sokat van az eszemben a Béccsel való kapcsolatom. Nagyon rossz kezdet után vált azzá ami, és ez inkább az én működésemnek a jele. Basellel is hasonlóan voltam, ahol félévet volt a férjem, én nem költöztem oda még akkor ki de 2 hetente ott voltam, és a félév vége felé kezdtem érezni valami kötődésfélét oda, ami persze még mindig megvan valamelyest, de az nem volt annyira erős, hiszen hiányoztak belőle a mindennapok, a tényleges ottlakás.  Az ott szerzett élmények, a sok kirándulás, a Fro. (vitathatatlanul és egyelőre végérvényesen a kedvenc országom) közelsége mind erős nyomot hagytak és nagyon szép emlékek. Akkor az elhagyása mellett döntöttünk, főként férjem karrierje miatt, meg akkor még egy álmot kergettünk. A többi nagyjából ismert. 

Most azon küzdünk, hogy sikerüljön Bécsben megkapaszkodni, és valóban küzdelmes, de szeretném, mert nem szeretném itthagyni, a fámnak a gyökerei már kihajtottak és  ugyanúgy sérülne, ha kivágnák megint, mint sérült az ideköltözéskor. Szoktam nosztalgiázni a régi dolgokon, amikor a régi munkahelyen dolgoztam, problémánk alig volt, éltünk a nagyvilágba (mi inkább a jobb életminőségért jöttünk el, jobb közbiztonságért,  meg a kevésbé változó, ingatag jogszabályi környezet miatt, semmint megélhetési okokból), hogy milyen jó lenne újra, de tudom, hogy sose lenne már olyan, az elmúlt, nem visszahozható. A Bécsben eddig eltöltött idő alatt megszoktunk egy kényelmet, egy fajta minőséget, szolgáltatást, közbiztonságot, nekem alakult itt némi kapcsolatom, és bizony ha ez nem lenne, akkor az már nem lenne olyan jó, mint régen volt, amikor ezt még nem ismertük. Időközben megszerettem Bécset, nem mondom, hogy kritikátlanul, de jó itt élni, mégha ez volt /van életem eddigi legbizonytalanabb időszaka. És nem, nem szeretném elhagyni. Úgyhogy aki szereti olvasni a blogomat, azt megkérném, hogy szurkoljon nagyon, hogy ne kelljen elmenni se máshova, se haza.

Böjte Csaba Bécsben

A bécsi magyar listának köszönetően értesültünk arról, hogy a hétvégén Böjte Csaba itt lesz Bécsben, mivel nem volt kirándulóidő, így jól jött az alkalom és elmentünk a templomba vasárnap. A mise a Német Lovagrend templomában volt megtartva és a bécsi magyar rk. egyházközség szervezésében. Érdekességként utánajártam, hogy az egyházközséget 1722-ben már ismerték, 1772-ben Mária Terézia megerősítette az elismerését. Magát a templomot Árpád-házi Szent Erzsébetnek szentelték, valószínű innen a magyar kapcsolat.

A templom nem túl nagy, és ennek is köszönhetően teli volt, a végén már az ajtóban is álltak, sőt azon túl is. Úgyhogy hiába értünk oda 10 perccel előbb, már mi se tudtunk leülni. Böjte Csaba nekem - többször találkoztam vele - kicsit fáradtnak tűnt, de a humora és karizmája a régi és most is élvezetes, tanulságos beszédet tartott, aminek az volt a lényege, és számunkra különösen aktuális, hogy hinni kell, nem szabad feladni a reményt, az álmainkat, elképzeléseinket, ha 1% az esély, akkor is meg kell próbálni és tenni érte. Ha nincs más, küzdeni kell, de anélkül soha nem szabad semmit félbehagyni. Volt egy különösen jópofa hasonlata, amikor a vidéki szomszédokat a térfigyelőkamerákhoz hasonlította:))) 

Utána az előtérben lehetett venni általa írt könyveket és ott a helyszínen dedikálta is, annak aki ezt szerette volna, úgyhogy kaptam az alkalmom, és itt van.

képek az eseményről:
http://www.devaigyerekek.hu/news/news_3101.html

Hó, hó és mindig csak hó

Jelentkezzen az, aki még nem unja a havat! Most már nem is tudom, hogy idén ez hanyadik havazás volt, úgy kb. a negyedik és egyik se kicsi, mára virradóra is leesett kb. 10-15 centi hó. Én amúgy nagy hórajongó vagyok de idén már én is eltelítődtem a hóval. Mindenesetre tettem egy sétát a Donauparkban és az Alte Donau-nál, meglepően nagy volt a forgalom, és érdekes volt látni, hogy mennyien fényképeznek. De rövid életű lesz, mert holnapra már 5 fokot mondanak és esőt. Azért remélem az idei év nem olyan lesz mint pár évvel ezelőtt, hogy majdnem minden hétvégén, tavasszal és nyáron, esett az eső. Mert jelenleg majdhogynem úgy kezdődik.
De lehetőséget adott a férjemnek a mosogatógép-szerelésre, igaz, hogy estefelé állt neki.

5 éve együtt és a Da Capo Wien

Tegnap ünnepeltük az 5 éves évfordulóját annak, hogy találkoztunk. Ebből az alkalomból gondoltuk elmegyünk valahova a városba vacsorázni. Mivel itt nincsen (még) kedvenc helyünk, mint Pesten a Dyonisos étterem v. a Náncsi néni vendéglője Budán, eltöltöttem kis időt azzal, hogy  kiválasszam melyik lehet jó az ízlésünknek. Olasz-francia-görög konyhában gondolkodtam, mivel az osztrák konyha olyan mint a magyar, ami nem azt jelenti hogy rossz, csakhogy most jól esett a változatosság. A tripadvisor lett az én jó barátom, és némi kutakodás után találtam rá a Da Capo-ra, amiről szinte csak jót írtak, az árai átlagosak és ahogy néztem a képen hangulatos hely, mert modern berendezésű étterembe se szerettünk volna menni.

Szerencsére jól választottunk, a hely tökéletes volt, benn a városban, az interiör nagyon kellemes, hangulatos, még gyertya is jutott minden asztalra. Szinte teljesen teli voltak, de volt foglalásunk. Az étlapot legszívesen az elejétől a végéig végigpróbáltam volna, ami persze lehetetlen, így jó sok időmbe telett mire kiválasztottam azt a 2 kaját, amit leginkább megkóstolnék. Mivel saját kemencében sütötték a pizzát, így gondoltam az legyen az egyik, és megegyeztünk a férjemmel, hogy azt megfelezzük. Úgyhogy előéltelnek választottam egy rákos valamit, a férjem meg lasagne-t. Így tulajdonképpen 3 féle ételt tudtunk kipróbálni, mert a másikunkéból is jutott kóstoló. Mindegyik nagyon jó volt, és az alapanyagok is érezhetően minőségiek voltak.

A végére annyira púpra laktunk, hogy alig tudtunk hazamenni. Úgyhogy itt is levontuk a tanulságot, mint korábban a Dyonisos-ban, hogy egyszerre elég 1-et enni.

Mindazonáltal bárkinek tudom ajánlani.

Helyzetjelentés: 1 napos jó idő után, ma megint havazik és a hétvégére is ilyen beteg időt jósolnak, úgyhogy ez a hétvége se lesz az a kirándulós fajta:(

http://www.dacapo.co.at/TCgi/TCgi.cgi?target=home

http://www.servus-in-wien.at

Mindenféle

Az elmúlt napokban nem sok kiemelkedő történt, inkább sok kisebb élmény, ezeket szeretném itt most megosztani:

- tenisz: már több mint egy hónapja csináljuk folyamatosan és nagyon élvezzük, az egyik legjobb kikapcsolódás most számomra legalábbis biztosan. Hetente kétszer megyünk, egy-két kivételtől eltekintve, amikor nem jön össze.

- iskola: újabb osztálytársak jöttek, most épp egy finn lány, aki eddig egy másik csoportban volt de az túl könnyű volt neki, úgyhogy átjött. Rögtön, mikor megtudta, hogy magyar vagyok, felhozta a finnugor nyelvrokonságot, hát azt hittem, hogy ezt csak itthon tanítják, de ezek szerint a finneknek is. Próbálgattuk a hasonlóságot de nem sok sikerrel, aztán megállapítottuk, hogy a finn nyelvben sok a svéd szó, a magyarban meg sok a német, úgyhogy a hasonlóság a szavak szintjén már inkább afelé látszik, amelyik nyelvvel frisebbek az érintkezési pontok. 

- bowling: a szlovák lánnyal és ezúttal a férjekkel karöltve elmentünk bowlingozni. A pálya valahol a 14. kerületben volt, tőlünk eléggé messze. A bowling nagyon jó volt, alig voltak, ami azért meglepő volt. A lány családja is nagyon szimpatikus, úgyhogy szerintem nem véletlen, hogy egymásra találtunk.

- időjárás: már jó ideje ez a borult, felhős, néha esős, havas idő van. Most már nagyon vágynám a jó időt, virágokat, napot.

Maradunk

Az elmúlt időszakban nagyon komoly döntés előtt álltunk, nevezetesen hogy maradjunk v. menjünk Münchenbe. Egyik se könnyű út, és nem volt egyértelmű, bár eleinte annak tűnt, aztán mégse. Csináltunk valami Swot-analízist, ami Bécset hozta ki nyertesnek, főleg azért mert már megszoktunk itt, kialakítottuk valamennyire az életünket. Nem mondanám, hogy teljesen ki vagyok békülve az eredménnyel de a másikkal se lettem volna. Az egyik az álom, a másik meg inkább a realitás és most a realitás nyert. Nem mennék bele a részletekbe, mert az már az intimszféránkba vezet, legyen elég most annyi, hogy úgy ítéltük, hogy München most nem ad annyival többet, mint amennyivel messzebb van. És csak elhúzza azt az időt, kényszert, ami miatt a férjemnek a szakmáján belül szakterületet kell váltania, különben nem leszünk életképesek. Nehéz ez az út is, ki tudja még, lesz-e elágazódás és mennyi, és még nem látjuk a végét se a megoldását, de reméljük egy év múlva már v. még előbb jó irányban leszünk.

http://m.cdn.blog.hu/bl/blogmagamnak/image/486_1256264866PQ4u.jpg

Bécsi fotók VI.: Volkstheater és a Spittelberg

Én naív azt hittem a múlt héten, hogy legközelebb már kvázi tavaszi fotókat fogok tudni csinálni, mert kellemes, szép idő volt, már bújnak a hóvirágok, a rolleremet is előszedtem, és legnagyobb örömömre azzal tudtam az iskolába begördülni. Aztán hétvégére elromlott az idő, valami hószerűség esett is tegnap este, aztán persze mára már semmi sincs belőle. Szombaton itt voltak a barátnőmék Magyarországról, aminek én magam nagyon örültem, sokat dobott az amúgy borús hangulatomon.

A hétvégén találtam a Billaban, echte debrecenit aus Ungarn, úgyhogy meg is vettem, mondván, támogassuk  a magyar termékeket, ha próbálkoznak itt is eladni, lehet ez az egyik küldetésünk. Még nem csináltam meg, úgyhogy azt nem tudom megmondani, milyen.

Fotó ügyben a Volkstheaternél és a Spittelbergnél jártam. A Volkstheater tetején akkora vörös csillag van, hogy nem is értem, mit keres ott, de eddig legalább nem tűnt fel. A Spittelberg szinte teljesen kihalt, ahhoz képest különösen, hogy nyáron és jó időben milyen élet van ott, hiányoznak az asztalok, székek és emberek az utcákról. Kb. mint a Balaton télen, de ettől még ez is a Spittelberg.

Nézegettem pár hete a neten, hogy mit is lehetne kezdeni azzal, hogy dőlnek az épületek sokszor a fotókon, de semmi értelmes megoldás nem volt rá, csak hogy menjek távolabb v. használjak más optikát. Igyekszem rá figyelni de látom, most se sikerült mindenhol.

De köszönöm azoknak, akik eddig a kommentekben bíztattak, és Szeri tanácsára próbálom keresni a részleteket, remélem néha sikerül is.

IKI, az új iskola

Mint írtam korábbi bejegyzéseimben, iskolát váltottam. Most az új iskoláról szeretnék, így egy hét tapasztalat után, szólni pár szót. 9-en vagyunk egy csoportban, az összetétel eléggé vegyes, van egy kazahsztáni fiatal srác, egy iráni nő, egy spanyol építőmérnök, egy angol srác, aki 1 hónapot tölt csak itt, egy boszniai lány aki osztrák férjet választott, egy amerikai nő és egy szerb lány, és pesze egy magyar pasi is, aki mozgássérült embereket fuvaroz reggel a munkahelyükre, délután vissza. A helyzetről sokat elmond, hogy az angol és a spanyol srác mellé ültem (néha a magyar srác is hozzánk kerül), valahogy a lányok annyira nem voltak megnyerőek, főleg a szerb és a boszniai lány szeretnek egymással beszélgetni - persze szerbül.

A többség eléggé fiatal, inkább a 20-25 éves korosztály, úgyhogy nem annyira passzolnak hozzám. Az órák jobbak mint a Deutsch Akademie-ban voltak, lehetne jobb persze, de legalább valamivel kreatívabbak, és ami tetszik, hogy az adott órán megtanult szavakat a következő órán gyakoroljuk feladat keretében. Kicsit lassúak a többiek nekem, szóval látszik, hogy magasabb szintről jöttem, viszont jót tesz az ismétlés. Így, amikor a héten, a tanárnő felvetette nekem, hogy válthatnék csoportot magasabb szintre, mondtam neki, hogy inkább maradnék, mert bár látom, hogy nekem gyorsabban mennek a feladatok, de mégis kell nekem az ismétlés, hogy jobban bevésődjön, az amit már ugyan tanultam, de nem tudom még biztosan használni.

Az iskola szervez a hónap során különböző közösségi programokat, ezen a héten egy knédli főzéses alkalom volt, az alapanyagot és felszerelést az iskola biztosította, meg a helyet is. Bárki bármelyik csoportból jelentkezhetett, és mivel, oda volt írva, hogy barátot lehet hozni, így én elvittem magammal a szlovák lányt. Nem voltunk sokan, így mindenki részt vehetett a munkában, vágtam gyümölcsöt, gurigáztam knédlit, szóval volt dolgom. Viszont fura volt, hogy a knédli itt nem az az élesztős, gőz fölött főzött kaja, mint amit otthon eszünk v. amit Csehországban ettem. Itt olyasmi, mint a szilvásgombóc, csak nem szilva, hanem mondjuk sonka, v. szőlő van a közepében és nem vagy alig mártják meg a végén zsemlemorzsában. Na úgyhogy most már nem vagyok benne biztos, hogy mi is az igazi knédli:)))

Fél éve Bécsben

Egészen pontosan ma van 6 hónapja, hogy Bécsbe költöztem. Kedves kollégákat, rendes főnököt, jó munkahelyi légkört bár kissé monoton munkát hagytam magam után, ami az első napokra különösen rá nyomta a bélyegét, nehéz volt elfogadni, hogy annak vége, és, hogy hétfőn reggel nem kell dolgozni menni, nem vár rám senki a munkahelyen és nincsenek feladatok. Az első napon sokat sírtam annyira hiányoztak a régi kollégák, az irodai hangulat, pletyka stb. Idő kellett, hogy ezen túllendüljek és hogy valamennyire itt is megtaláljam a ritmusomat, a napi életemet. Mindazonáltal nagy reményekkel jöttem, bízva benne, hogy sikerül a nyelvet elsajátítanom, hogy jobb élet lesz, jobb körülményekkel.

Aki ismer, az tudja, hogy nem akartam Bécset, az élet kényszerített minket akkor erre az útra (édesanyám betegsége), aminek igen alaposan ellenálltam. Akkor mondta nekem valaki, hogy legyek nyitott, próbáljam felfedezni Bécset, hogy ne csak fekete függöny mögött lássam. Aztán apránként nyitottam is, felfedeztem, hogy milyen jó a kilátás az erkélyünkről esténként ha ott vacsorázunk vagy milyen jó is beülni egy heuriger-be vagy egy kávézóba és italozni kicsit. Milyen jó, hogy végre nem kell minden útpadka előtt leszállni a rollerről. Aztán jött a nyelviskola, ami szintén sokat dobott a helyzeten, bár már kezd eltűnni, de nem tudok eléggé hálás lenni annak, hogy akkor és ott találkoztam azzal a francia lánnyal, aki az első itteni kapcsolatom lett és akivel egy ideig - míg el nem helyezkedett - sok programot csináltunk. Aztán jöttek olyan apróságok, hogy a házunkban van egy kedvenc portásom, aki mindig kinyitja az ajtót nekem és ehhez jött még a megszokottság érzése, hogy már tudom mi hol van, milyen ügyben merre induljak el, képben vagyok és ezáltal bátrabb is vagyok. Már nem érzem úgy elveszve magamat, mint az elején. Azt hiszem összességében a feladatot, hogy legyek nyitott Bécsre, jól teljesítettem.

Közben persze végig, ha nem is mindig, ott volt-van a bizonytalanság, a merre és hogyan tovább kérdése, ami újabban a menjünk-e egyáltalán tovább kérdésbe torkollott. És persze közben esnek ki a szekrényből a csontvázak is.

Viszont az elmúlt 6 hónap alatt nem volt honvágyam, számítottam rá, vártam és mégse következett be. Igazából szerintem a közelség, hogy kevesebb idő alatt, mint mondjuk Mátészalkáról, haza lehet érni, hogy Bécs és Budapest bár sokban nagyon más, mégis a közös 400 év után annyira hasonlít egymásra, hogy a Musikverein és a Zeneakadémia v. a bécsi és a pesti Opera mint 2 tojás, hogy az ember nem érzi itt idegennek magát, ismerem a történelmét, Bécs története a miénk is, a Hofburg, Mária Terézia, Ferenc József, Sissi a miénk is, mint ahogy a bécsi levéltárban őrzött iratanyag egy része is közös szellemi tulajdon a badeni egyezmény szerint. Lehet vitatkozni, hogy ez jó-e, jó volt-e de a lényegen nem változtat.

A mérleg még nem dőlt el, még hosszú út áll előttünk és igaz az a mondás, hogy az első 2 év külföldön nagyon nehéz és nagyon sok kitartás kell hozzá, de mi alakítjuk és rajtunk is áll, hogy milyenné alakítjuk.

Bécsi fotók V.: Rathaus és Burgtheater

A héten nem érzem magam termékenynek, gondok gyötörnek és veszik el az energiám, döntéskényszerben vagyunk, és sokrétű a kérdés, így már jó ideje rágjuk.

Ezért fotózni se sok kedvem volt, de azért csináltam párat.

Radio Niederösterreich

Ez a dolog nem újkeletű felfedezésünk, de mégis illik a blogra. Már elég régóta mélyrepülésben van - szerintünk - a magyar könnyűzenei rádiózás (A kedvenc idézetemet tudom ismételni: "Zuhanunk, mondta a színvonal, aztán meghalt"). Lassan már évek óta nem találunk olyan adót itthon, ahol ne a tümm-tümm zene menne. Hozzá kell tenni, hogy a zenei ízlésünk eléggé visszafogott, és inkább a kellemes, dallamos könnyűzenei számokat szeretjük. Szóval heavy metal, pogo meg ilyenek kizárva. Úgyhogy valamelyik évben addig kerestük az autóban a jó adókat, míg találtunk egyet. Az más kérdés, hogy nem magyar adó, ez pedig a Radio Niederösterreich. Magyarország nyugati részében lehet rendesen is fogni, amúgy internet rádióként bárhol hallgatható. http://radio.orf.at/player/radioplayer.html?station=noe v. a Radiosure nevű ingyenes program segítségével, ahol fel is lehet venni az adást..

Nagyon kellemes zenéket adnak rajta, osztrák, német, angol, néha francia és olasz számokkal, óránként vannak hírek és utazási információk. Úgyhogy azóta szinte csak ezt hallgatjuk. Persze a kérdés kérdés marad, hogy csak velünk van-e baj, hogy nem tudjuk értékelni az otthoni rádióadókban folyó műsorokat vagy ha nem, akkor meg miért nincsenek színvonalas adók vagy legalább egy?

http://en.wikipedia.org/wiki/Radio_Niederösterreich