Recent News

Daisypath Vacation tickers

Mittwoch, 6. Februar 2013

Fél éve Bécsben

Egészen pontosan ma van 6 hónapja, hogy Bécsbe költöztem. Kedves kollégákat, rendes főnököt, jó munkahelyi légkört bár kissé monoton munkát hagytam magam után, ami az első napokra különösen rá nyomta a bélyegét, nehéz volt elfogadni, hogy annak vége, és, hogy hétfőn reggel nem kell dolgozni menni, nem vár rám senki a munkahelyen és nincsenek feladatok. Az első napon sokat sírtam annyira hiányoztak a régi kollégák, az irodai hangulat, pletyka stb. Idő kellett, hogy ezen túllendüljek és hogy valamennyire itt is megtaláljam a ritmusomat, a napi életemet. Mindazonáltal nagy reményekkel jöttem, bízva benne, hogy sikerül a nyelvet elsajátítanom, hogy jobb élet lesz, jobb körülményekkel.

Aki ismer, az tudja, hogy nem akartam Bécset, az élet kényszerített minket akkor erre az útra (édesanyám betegsége), aminek igen alaposan ellenálltam. Akkor mondta nekem valaki, hogy legyek nyitott, próbáljam felfedezni Bécset, hogy ne csak fekete függöny mögött lássam. Aztán apránként nyitottam is, felfedeztem, hogy milyen jó a kilátás az erkélyünkről esténként ha ott vacsorázunk vagy milyen jó is beülni egy heuriger-be vagy egy kávézóba és italozni kicsit. Milyen jó, hogy végre nem kell minden útpadka előtt leszállni a rollerről. Aztán jött a nyelviskola, ami szintén sokat dobott a helyzeten, bár már kezd eltűnni, de nem tudok eléggé hálás lenni annak, hogy akkor és ott találkoztam azzal a francia lánnyal, aki az első itteni kapcsolatom lett és akivel egy ideig - míg el nem helyezkedett - sok programot csináltunk. Aztán jöttek olyan apróságok, hogy a házunkban van egy kedvenc portásom, aki mindig kinyitja az ajtót nekem és ehhez jött még a megszokottság érzése, hogy már tudom mi hol van, milyen ügyben merre induljak el, képben vagyok és ezáltal bátrabb is vagyok. Már nem érzem úgy elveszve magamat, mint az elején. Azt hiszem összességében a feladatot, hogy legyek nyitott Bécsre, jól teljesítettem.

Közben persze végig, ha nem is mindig, ott volt-van a bizonytalanság, a merre és hogyan tovább kérdése, ami újabban a menjünk-e egyáltalán tovább kérdésbe torkollott. És persze közben esnek ki a szekrényből a csontvázak is.

Viszont az elmúlt 6 hónap alatt nem volt honvágyam, számítottam rá, vártam és mégse következett be. Igazából szerintem a közelség, hogy kevesebb idő alatt, mint mondjuk Mátészalkáról, haza lehet érni, hogy Bécs és Budapest bár sokban nagyon más, mégis a közös 400 év után annyira hasonlít egymásra, hogy a Musikverein és a Zeneakadémia v. a bécsi és a pesti Opera mint 2 tojás, hogy az ember nem érzi itt idegennek magát, ismerem a történelmét, Bécs története a miénk is, a Hofburg, Mária Terézia, Ferenc József, Sissi a miénk is, mint ahogy a bécsi levéltárban őrzött iratanyag egy része is közös szellemi tulajdon a badeni egyezmény szerint. Lehet vitatkozni, hogy ez jó-e, jó volt-e de a lényegen nem változtat.

A mérleg még nem dőlt el, még hosszú út áll előttünk és igaz az a mondás, hogy az első 2 év külföldön nagyon nehéz és nagyon sok kitartás kell hozzá, de mi alakítjuk és rajtunk is áll, hogy milyenné alakítjuk.

2 Kommentare:

  1. Igen, nem hiaba a mondas: minden kezdet nehez!
    Kitartas, ahogyan belejottel ugy fogsz egyre inkabb beleszerelmesedni abba a csodaszep varosba! En is szivesen elnek ott es statisztikailag iden Becs az egyik legelhetobb varos a vilagon!:)

    http://www.statsilk.com/maps/quality-living-worlds-most-liveable-cities-interactive-map

    AntwortenLöschen
  2. szia!
    igen hát még sok mindennek ki kell simulnia illetve alakulnia valamerre, hogy igazán jó legyen. De reméljük előbb-utóbb összejön ez is. Bízni kell

    AntwortenLöschen


Flickr

Labels

adventi vásár (1) ádventi vásár (3) álláskeresés (3) Alte Donau (4) amazon (1) Anmeldebescheinigung (1) barátság (4) Bécs (2) bécsi étterem (1) bécsi fotók (7) bécsi kávéházak (4) bécsi mozik (2) Böjte Csaba (1) Bramberg am Wildkogel (1) bűnőzés (1) Burgtheater (1) cég (1) Colmar (1) családfakutatás (1) Da Capo Wien (1) DACH régió (1) Deutsch Perfekt (1) Donauinselfest (1) döntés (1) egy év (1) érzelmek (1) étterem (1) évkezdet (1) fotók (1) Freyung (1) Grinzing (1) Hallstatt (1) havazás (1) heiligenkreuz (1) hétvége (1) Hofburg (1) húsvét (2) IKI (1) Informatikai álláspiac (1) kábellopás (1) Kahlenberg (1) Karácsony (2) kastély (1) katasztrófa (1) képek (1) képeslap (1) kerékpárutak (1) kirándulás (3) kreatív (3) külföldi vélemény Pestről (1) lakás (1) Laxenburg (1) Leopoldsberg (1) levéltár (1) MA 35 (1) maradunk (1) Maria Theresia Platz (1) Mariazell (1) MÁV (2) mayerling (1) MINGO (1) mosókonyha (1) mozi (1) München (5) München in Motion (1) negatívumok (1) nyelviskola (3) nyelvrokonság (1) nyelvtanulás (5) nyelvvizsga (1) Opera (2) ORF (1) összegzés (1) osztrák világörökség (1) pozitívumok (1) Práter (3) program (1) Radio Niederösterreich (1) Railjet (1) Rathaus (1) recept (1) SAP piac (1) Schönbrunn (1) Schweizerhaus (1) Semmeringer Bahn (1) síelés (1) Spiele der Stadt (1) Spittelberg (1) strand (2) szánkópálya (2) szemétlerakó (1) templom (1) tűzijáték (1) újság (1) vállalkozás (2) vásár (1) vegyes (2) videóajánló (1) Vienna Time Travel (1) Volkstheater (1) vonatjegy (1) Wachau (1) Wien Museum (1)

Dieses Blog durchsuchen

Gesamtzahl der Seitenaufrufe