Recent News

Daisypath Vacation tickers

Dienstag, 21. Mai 2013

Életjel

Nem vesztem ám el, ha valaki aggódna, csak nagyon belemerültünk az új szakmai életünk felépítésébe, illetve pontosabban újraépítésébe. Nagyjából - kevés kivételtől eltekintve - abbahagytuk az állásjelentkezések küldözgetését, mert majdnem teljesen felesleges, engem konkrétan senki nem hívott fel, pedig már túl vagyok több tucat jelentkezésen, jelentkeztem már eladónak is, sőt van olyan önéletrajzom, ahol az egyetemi diplomámat is kihúztam. A férjemet ugyan hívják, de sose lesz belőle semmi. Nyugodt szívvel el lehet már mondani, hogy a német, osztrák, svájci álláspiac is - a magyar után persze -  betelt, telítve van, nincs már szükség sehol senkire, max. takarítónak lehet még állni, erről nincs képem, csodák még talán vannak, mi nem nagyon találkozunk vele. Ezért vállalkozunk vagyis pontosabban a régi elgondolásunkat valósítjuk meg abban a reményben, hogy az majd biztosítani tudja az ittlétünket. Még nem szeretnék róla konkrétumokat írni, majd annak is eljön az ideje, viszont most több irányból el vagyunk foglalva.
De ez legalább pozitívan hat ránk, hogy végre értelmes dolgot csinálunk, és hogy van miben bízni, és talán a kezünkben van a lehetőség, hogy megtaláljuk itt is a helyünket, mert az alapvető cél nem változott, hogy Bécsben v. környékén verjünk gyökeret.

Az iskola még tart nekem, fejlődök, ezt érzem is, meg kaptam is ilyen visszajelzést, bár nem olyan gyorsan mint szeretnék, de már lassan eljutok arra a szintre (július-augusztus), amikor abba kell hagyni a sulit, mert nincs tovább szint:). Júliusban szeretném letenni a B2 vizsgát, kicsit elhúztam ezt is, mert júniusban kellett volna, de hát sok minden más volt a fejemben. A C1 szint még érdemleges, utána vége, C2 már nincs tulajdonképpen, csak papíron.
Mondjuk ez így megtévesztő, de hát ez van, ők leadtak mindent gondolják, aztán...Ha engem kérdez valaki, nem lehet 1 hónap alatt 1 szintet tisztességgel abszolválni, úgy hogy az meg is maradjon, és az ember használni is tudja.
De a szlovák barátnőm megjegyezte epésen a múlt héten, mert Ő is lassan halad és lassan beszél, hogy végül mi jobban, helyesebben fogunk beszélni, mint akik kevesebb tudással, de már most gyorsan és könnyedén beszélnek.




2 Kommentare:

  1. Szia Ági,

    Szerintem sem lehet egy hónap alatt egy szintet ugrani úgy, hogy minden tudás ténylegesen benned maradjon...persze, biztosan vannak zseni nyeltehetségek, akiknek megy, de én most magunkról beszélek.

    Drukkolok nektek és kíváncsian várom, mibe vágtok bele.

    AntwortenLöschen
    Antworten
    1. hát igen, értem a másik oldalt is, ha pl. 3 hónap lenne egy szint, akkor az árát nézve, senki nem vágna bele...nekem pl. jót tett, hogy az IKI-ben alacsonyabb szinten folytattam, mint ahol a Deutsch Akademie-ban abbahagytam. Ismétlés a tudás anyja:))

      köszi, ha kész lesz majd mondom, írom.

      Löschen


Flickr

Labels

adventi vásár (1) ádventi vásár (3) álláskeresés (3) Alte Donau (4) amazon (1) Anmeldebescheinigung (1) barátság (4) Bécs (2) bécsi étterem (1) bécsi fotók (7) bécsi kávéházak (4) bécsi mozik (2) Böjte Csaba (1) Bramberg am Wildkogel (1) bűnőzés (1) Burgtheater (1) cég (1) Colmar (1) családfakutatás (1) Da Capo Wien (1) DACH régió (1) Deutsch Perfekt (1) Donauinselfest (1) döntés (1) egy év (1) érzelmek (1) étterem (1) évkezdet (1) fotók (1) Freyung (1) Grinzing (1) Hallstatt (1) havazás (1) heiligenkreuz (1) hétvége (1) Hofburg (1) húsvét (2) IKI (1) Informatikai álláspiac (1) kábellopás (1) Kahlenberg (1) Karácsony (2) kastély (1) katasztrófa (1) képek (1) képeslap (1) kerékpárutak (1) kirándulás (3) kreatív (3) külföldi vélemény Pestről (1) lakás (1) Laxenburg (1) Leopoldsberg (1) levéltár (1) MA 35 (1) maradunk (1) Maria Theresia Platz (1) Mariazell (1) MÁV (2) mayerling (1) MINGO (1) mosókonyha (1) mozi (1) München (5) München in Motion (1) negatívumok (1) nyelviskola (3) nyelvrokonság (1) nyelvtanulás (5) nyelvvizsga (1) Opera (2) ORF (1) összegzés (1) osztrák világörökség (1) pozitívumok (1) Práter (3) program (1) Radio Niederösterreich (1) Railjet (1) Rathaus (1) recept (1) SAP piac (1) Schönbrunn (1) Schweizerhaus (1) Semmeringer Bahn (1) síelés (1) Spiele der Stadt (1) Spittelberg (1) strand (2) szánkópálya (2) szemétlerakó (1) templom (1) tűzijáték (1) újság (1) vállalkozás (2) vásár (1) vegyes (2) videóajánló (1) Vienna Time Travel (1) Volkstheater (1) vonatjegy (1) Wachau (1) Wien Museum (1)

Dieses Blog durchsuchen

Gesamtzahl der Seitenaufrufe