Recent News

Daisypath Vacation tickers

Samstag, 22. Juni 2013

Csónakázás az Alte Donaun

Az elmúlt kánikulai napok után picivel hidegebb volt már ma, de még annyira nem, hogy mondjuk kalandparkozni menjünk. Így nem sokat teketóriáztunk, és elmentünk a közeli Alte Donauhoz kicsit csónakázni (ez már kb. mintha az ember a Balatonon lenne, elmosogattunk, utána 15 perc múlva már a vizen is voltunk, aztán végülis ez mégiscsak egy főváros...). Nem voltunk egyedül, akik így döntöttünk, de nem lévén lusták, nekünk jó volt az evezős csónak is, nem kellett elektromos v. épp vízibicikli, így rögtön mehettünk is. Egyébként összesen 2 nagy (a net szerint több) csónakkölcsönző működik az út 2 oldalán, mi inkább a Gänselhäufel felé vettük az irányt. Egészen sokáig el lehetett hajózni, mi egy kis szigetet kerülgettünk, az egyik oldalon strandok voltak, a másik oldalon miniházak privát stéggel, kb. mintha egy garázst alakítanánk át házikóvá, előtte kis tér, ahol lehet napozni, kajálni, kinek mije van, aztán meg lehet menni úszni. Vicces képződmények..Sajnos a fényképezőgépet nem vittük, nehogy víz érje, így nem tudtam fotókat csinálni.

Elfelé én eveztem, visszafelé váltottunk, eleinte szépen sűtött a nap, a víz meleg volt, bár nem sikerült beleborulnunk, de azért fröccsköltük magunkat, de simán beleborultam volna, nem volt hideg. Utána jöttek a felhők, és akkor már nem volt az igazi, a hőmérséklet is visszaesett, így a strandolás része már elmaradt. Legközelebb is megyünk, viszünk majd fagyit is. Kellemes kis szórakozás. Láttunk erre is egy kalandparkot, úgy látszik több is van itt, és hát igen, Bécs attól van jól megcsinálva, és ettől jobb mint Pest, hogy sok szórakozási lehetőséget nyújt tetézve, hogy ezekhez is emberi hozzájutást biztosít, pl. rengetegen jöttek el bicajjal strandolni a kiépített kerékpárútakon.


www.meinbezirk.at 

www.familierockt.com 

www.flightforum.ch 


4 Kommentare:

  1. Azok a garázs szerü épitmények egész jól néznek ki valószinü hogy horgász tanyák birsalma naspolya

    AntwortenLöschen
  2. nem annyira horgásznak ott, inkább fürdenek a vízben, meg kiülnek a stégre.

    AntwortenLöschen
  3. Az" Alte" Dunában lehet fürdeni,nem koszos a vize ?
    birsalma naspolya

    AntwortenLöschen
  4. teljesen tiszta...de állítólag a rendes Duna vízminősége is kiváló volt az áradás előtt...

    AntwortenLöschen


Flickr

Labels

adventi vásár (1) ádventi vásár (3) álláskeresés (3) Alte Donau (4) amazon (1) Anmeldebescheinigung (1) barátság (4) Bécs (2) bécsi étterem (1) bécsi fotók (7) bécsi kávéházak (4) bécsi mozik (2) Böjte Csaba (1) Bramberg am Wildkogel (1) bűnőzés (1) Burgtheater (1) cég (1) Colmar (1) családfakutatás (1) Da Capo Wien (1) DACH régió (1) Deutsch Perfekt (1) Donauinselfest (1) döntés (1) egy év (1) érzelmek (1) étterem (1) évkezdet (1) fotók (1) Freyung (1) Grinzing (1) Hallstatt (1) havazás (1) heiligenkreuz (1) hétvége (1) Hofburg (1) húsvét (2) IKI (1) Informatikai álláspiac (1) kábellopás (1) Kahlenberg (1) Karácsony (2) kastély (1) katasztrófa (1) képek (1) képeslap (1) kerékpárutak (1) kirándulás (3) kreatív (3) külföldi vélemény Pestről (1) lakás (1) Laxenburg (1) Leopoldsberg (1) levéltár (1) MA 35 (1) maradunk (1) Maria Theresia Platz (1) Mariazell (1) MÁV (2) mayerling (1) MINGO (1) mosókonyha (1) mozi (1) München (5) München in Motion (1) negatívumok (1) nyelviskola (3) nyelvrokonság (1) nyelvtanulás (5) nyelvvizsga (1) Opera (2) ORF (1) összegzés (1) osztrák világörökség (1) pozitívumok (1) Práter (3) program (1) Radio Niederösterreich (1) Railjet (1) Rathaus (1) recept (1) SAP piac (1) Schönbrunn (1) Schweizerhaus (1) Semmeringer Bahn (1) síelés (1) Spiele der Stadt (1) Spittelberg (1) strand (2) szánkópálya (2) szemétlerakó (1) templom (1) tűzijáték (1) újság (1) vállalkozás (2) vásár (1) vegyes (2) videóajánló (1) Vienna Time Travel (1) Volkstheater (1) vonatjegy (1) Wachau (1) Wien Museum (1)

Dieses Blog durchsuchen

Gesamtzahl der Seitenaufrufe