Recent News

Daisypath Vacation tickers

Samstag, 29. März 2014

Kis bolt versus áruházak

Érdekes cikket olvastam a mai újságban, azt vizionálta a cikk írója, hogy újra divatba fognak jönni a kis boltok szemben a nagy áruházakkal, mert egyrészt a nagy áruházak működése nem tud hosszú távon rentábilis maradni, hiszen árversenybe kerül, nincs más vonzereje csak az olcsó  ár, másrészt, hogy az emberek már nem feltétlen szeretnek v. akarnak a városból kimenni a város szélén levő áruházakba egy-két dologért.

Nem tudom, mennyi az igazság benne, de elgondolkodtam én is kicsit a saját tapasztalataimról. Épp a múlt héten volt egy teljesen pozitív élményem egy kis bolttal kapcsolatosan. Fonalra volt szükségem a hímzéshez, így elmentem a Mariahilferen levő elég nagy boltba, gondoltam ott biztosan van az összes szín. Hát nem, nem volt, utána továbbküldtek egy kicsi boltba, ahol viszont nem volt túl barátságos velem az eladó, főleg nem tetszett neki, hogy a fonalszínek nem voltak felírva, csak azok száma. Így ő is továbbküldött egy másik szintén nem túl nagy boltba. Itt viszont örömmel fogadtak, mondtam neki, hogy hát sajna a színeket nem tudom, csak a számokat, de mondta a hölgy, hogy az nem probléma. A végén pedig egy száz éves kasszagépnél fizettem. És igen, itt tényleg szereztem poz. vásárlói élményt, amit se a Tescoban se az Aldiban nem kap meg az ember, mert teljesen személytelen az egész, és ott valóban csak az ár számít, itt viszont számít a kiszolgálás, a hangulat stb. 
Otthon is volt pár ilyen kis boltom, ahova szerettem járni, és ha olyan kellett, ami ott is volt, inkább oda mentem mint az áruházakban. Nem tudom, hogy ez tendencia lesz-e, hiszen annyi kis bolt megszűnt az áruházak létrejöttével, de én részemről nem bánnám. Vagy legalábbis nem baj, ha színesítik a palettát.




2 Kommentare:

  1. ..és ez a 100 éves kasszagép is online csatlakozott az interneten az apekba? Igy le vannak maradva az osztrákok. vagy lehet mégse?
    Én a kicsi, tematikus de azért hangulatos boltoknak szurkolok, mint a Notting Hill-en. De ma már legyen webshopjuk is. Ez a 21. század terméke.

    AntwortenLöschen
  2. Most ertem ide es olvasgatom a bejegyzeseidet...
    Itt is vannak kisebb boltok, ahova erdemes beugrani, de alapbol meg mindig a nagyobb aruhazakban eri meg vasarolni, ha nem vagy a penztarcad ellensege. Nehez a nagytetelekre kedvezmenyt kapo boltokkal szerintem a kicsiknek versenyezni...en is drukkolok nekik, de tudom, hogy hosszu folyamat lesz. Plane a drive mellett labdaba rugni..

    AntwortenLöschen


Flickr

Labels

adventi vásár (1) ádventi vásár (3) álláskeresés (3) Alte Donau (4) amazon (1) Anmeldebescheinigung (1) barátság (4) Bécs (2) bécsi étterem (1) bécsi fotók (7) bécsi kávéházak (4) bécsi mozik (2) Böjte Csaba (1) Bramberg am Wildkogel (1) bűnőzés (1) Burgtheater (1) cég (1) Colmar (1) családfakutatás (1) Da Capo Wien (1) DACH régió (1) Deutsch Perfekt (1) Donauinselfest (1) döntés (1) egy év (1) érzelmek (1) étterem (1) évkezdet (1) fotók (1) Freyung (1) Grinzing (1) Hallstatt (1) havazás (1) heiligenkreuz (1) hétvége (1) Hofburg (1) húsvét (2) IKI (1) Informatikai álláspiac (1) kábellopás (1) Kahlenberg (1) Karácsony (2) kastély (1) katasztrófa (1) képek (1) képeslap (1) kerékpárutak (1) kirándulás (3) kreatív (3) külföldi vélemény Pestről (1) lakás (1) Laxenburg (1) Leopoldsberg (1) levéltár (1) MA 35 (1) maradunk (1) Maria Theresia Platz (1) Mariazell (1) MÁV (2) mayerling (1) MINGO (1) mosókonyha (1) mozi (1) München (5) München in Motion (1) negatívumok (1) nyelviskola (3) nyelvrokonság (1) nyelvtanulás (5) nyelvvizsga (1) Opera (2) ORF (1) összegzés (1) osztrák világörökség (1) pozitívumok (1) Práter (3) program (1) Radio Niederösterreich (1) Railjet (1) Rathaus (1) recept (1) SAP piac (1) Schönbrunn (1) Schweizerhaus (1) Semmeringer Bahn (1) síelés (1) Spiele der Stadt (1) Spittelberg (1) strand (2) szánkópálya (2) szemétlerakó (1) templom (1) tűzijáték (1) újság (1) vállalkozás (2) vásár (1) vegyes (2) videóajánló (1) Vienna Time Travel (1) Volkstheater (1) vonatjegy (1) Wachau (1) Wien Museum (1)

Dieses Blog durchsuchen

Gesamtzahl der Seitenaufrufe