Recent News

Daisypath Vacation tickers

Donnerstag, 15. November 2018

Epekő műtét Ausztriában egy kisgyerekkel - műtét + 0. nap

November 12-ére voltam előjegyezve műtétre a mödlingi kórházban.
Reggel 6:30ra kellett bemennem, mivel a nagyszülők nem tudtak jönni segíteni, én egyedül nem akartam bemenni, így a gyereket - 3 éves - fel kellett ébreszteni igen korán. Szerencsére este korán le tudtuk tenni aludni.

Ott voltunk 6:20-ra de az egésznek nem sok értelme volt, mert 11 óráig semmit nem csináltak velem, csak ott tipródtam és aggodalmaskodtam. Tudva levő volt, hogy későn, 12-13 között műtenek, de arra hivatkozva, hogy előfordul, hogy kiesik valaki a műtéti sorban, jöjjek be reggel, hogy itt legyek. Na ebben csak az a hiba, hogy reggel 8ig egy műtét sincsen.
Ez volt az egészben a legbosszantó

Délig megevett az idegesség, meg persze az unalom. Szerencére a szobatársak nagyon barátságosak volt, sokat bíztattak, kicsit elterelték a figyelmemet. 

Aztán olyan fél 12 körül vettek elő úgymond, akkor kellett átöltöznöm, felhúzni az itt kapott trombózis elleni harisnyát, majd megkaptam a gyógyszereket, amik elvileg kissé elbódítanak, hát rám nem hatott egyáltalán.
Letoltak a műtőbe, aztán ott át kellett feküdni egy másik ágyra, majd betoltak a műtőbe, jött az arcomhoz az a valami, aztán hamar elaludtam.
Az őrzőben tértem magamhoz elég későn, olyan 3 óra körül járt, mikor az órára néztem. Nagyon szédültem, nem voltam túl jól. Arra emlékszem, hogy odajött a doki, hogy minden rendben volt, fél óra volt az egész és laparoszkópos, erre én kérdeztem rá, valahogy sikerült. Elég sokáig voltam ott, fájdalmam nem igazán volt, csak egyszerűen rosszul voltam, gondoltam az altatástól.
olyan 4 körül feltoltak a kórterembe, de még mindig nyomorultul voltam, fél 5kor sikerült írnom a viberen a férjemnek hogy visszajöttem de nagyon nem jó a helyzet és nem tudok neki többet írni. 

Később se javult a helyzet, ekkora már nagyon kellett volna a WC-re mennem, de nem lehetett, kipróbáltuk az ágytálat, nem ment, kitalálták hogy akkor egy egyszeri katéter majd segít, de nem tudták felrakni. Már épp úgy volt, hogy hívják az orvost - akiből csak egy van az egész kórházban, ővé az osztály, meg a notfall..., amikor rájöttek hogy van ilyen tologatos bilis szék amit az öregeknek szoktak odatolni. Arra sikerült átülnöm és nagy nehezen sikerrel jártam. Utána vissza az ágyban és hát ettől a mozgástól felkavarodtam, így hánytam egyet, - epét. Viszont ezekután megnyugodtan és lassan, miután kis családom hazament, el is aludtam végre.






Keine Kommentare:

Kommentar veröffentlichen


Flickr

Labels

adventi vásár (1) ádventi vásár (3) álláskeresés (3) Alte Donau (4) amazon (1) Anmeldebescheinigung (1) barátság (4) Bécs (2) bécsi étterem (1) bécsi fotók (7) bécsi kávéházak (4) bécsi mozik (2) Böjte Csaba (1) Bramberg am Wildkogel (1) bűnőzés (1) Burgtheater (1) cég (1) Colmar (1) családfakutatás (1) Da Capo Wien (1) DACH régió (1) Deutsch Perfekt (1) Donauinselfest (1) döntés (1) egy év (1) érzelmek (1) étterem (1) évkezdet (1) fotók (1) Freyung (1) Grinzing (1) Hallstatt (1) havazás (1) heiligenkreuz (1) hétvége (1) Hofburg (1) húsvét (2) IKI (1) Informatikai álláspiac (1) kábellopás (1) Kahlenberg (1) Karácsony (2) kastély (1) katasztrófa (1) képek (1) képeslap (1) kerékpárutak (1) kirándulás (3) kreatív (3) külföldi vélemény Pestről (1) lakás (1) Laxenburg (1) Leopoldsberg (1) levéltár (1) MA 35 (1) maradunk (1) Maria Theresia Platz (1) Mariazell (1) MÁV (2) mayerling (1) MINGO (1) mosókonyha (1) mozi (1) München (5) München in Motion (1) negatívumok (1) nyelviskola (3) nyelvrokonság (1) nyelvtanulás (5) nyelvvizsga (1) Opera (2) ORF (1) összegzés (1) osztrák világörökség (1) pozitívumok (1) Práter (3) program (1) Radio Niederösterreich (1) Railjet (1) Rathaus (1) recept (1) SAP piac (1) Schönbrunn (1) Schweizerhaus (1) Semmeringer Bahn (1) síelés (1) Spiele der Stadt (1) Spittelberg (1) strand (2) szánkópálya (2) szemétlerakó (1) templom (1) tűzijáték (1) újság (1) vállalkozás (2) vásár (1) vegyes (2) videóajánló (1) Vienna Time Travel (1) Volkstheater (1) vonatjegy (1) Wachau (1) Wien Museum (1)

Dieses Blog durchsuchen

Gesamtzahl der Seitenaufrufe