Recent News

Daisypath Vacation tickers

Montag, 11. Februar 2013

Bécsi fotók VI.: Volkstheater és a Spittelberg

Én naív azt hittem a múlt héten, hogy legközelebb már kvázi tavaszi fotókat fogok tudni csinálni, mert kellemes, szép idő volt, már bújnak a hóvirágok, a rolleremet is előszedtem, és legnagyobb örömömre azzal tudtam az iskolába begördülni. Aztán hétvégére elromlott az idő, valami hószerűség esett is tegnap este, aztán persze mára már semmi sincs belőle. Szombaton itt voltak a barátnőmék Magyarországról, aminek én magam nagyon örültem, sokat dobott az amúgy borús hangulatomon.

A hétvégén találtam a Billaban, echte debrecenit aus Ungarn, úgyhogy meg is vettem, mondván, támogassuk  a magyar termékeket, ha próbálkoznak itt is eladni, lehet ez az egyik küldetésünk. Még nem csináltam meg, úgyhogy azt nem tudom megmondani, milyen.

Fotó ügyben a Volkstheaternél és a Spittelbergnél jártam. A Volkstheater tetején akkora vörös csillag van, hogy nem is értem, mit keres ott, de eddig legalább nem tűnt fel. A Spittelberg szinte teljesen kihalt, ahhoz képest különösen, hogy nyáron és jó időben milyen élet van ott, hiányoznak az asztalok, székek és emberek az utcákról. Kb. mint a Balaton télen, de ettől még ez is a Spittelberg.

Nézegettem pár hete a neten, hogy mit is lehetne kezdeni azzal, hogy dőlnek az épületek sokszor a fotókon, de semmi értelmes megoldás nem volt rá, csak hogy menjek távolabb v. használjak más optikát. Igyekszem rá figyelni de látom, most se sikerült mindenhol.
De köszönöm azoknak, akik eddig a kommentekben bíztattak, és Szeri tanácsára próbálom keresni a részleteket, remélem néha sikerül is.
























2 Kommentare:

  1. Szépek a képek, de jelenleg is esik a hó, így szerintem még lesz havas bécsi kép tömérdek
    :-)

    AntwortenLöschen
  2. szia! köszi, igen de mire megérkeztem a suliból adddigra elállt. Azért már jó lenne tavaszi fotó is:)

    AntwortenLöschen


Flickr

Labels

adventi vásár (1) ádventi vásár (3) álláskeresés (3) Alte Donau (4) amazon (1) Anmeldebescheinigung (1) barátság (4) Bécs (2) bécsi étterem (1) bécsi fotók (7) bécsi kávéházak (4) bécsi mozik (2) Böjte Csaba (1) Bramberg am Wildkogel (1) bűnőzés (1) Burgtheater (1) cég (1) Colmar (1) családfakutatás (1) Da Capo Wien (1) DACH régió (1) Deutsch Perfekt (1) Donauinselfest (1) döntés (1) egy év (1) érzelmek (1) étterem (1) évkezdet (1) fotók (1) Freyung (1) Grinzing (1) Hallstatt (1) havazás (1) heiligenkreuz (1) hétvége (1) Hofburg (1) húsvét (2) IKI (1) Informatikai álláspiac (1) kábellopás (1) Kahlenberg (1) Karácsony (2) kastély (1) katasztrófa (1) képek (1) képeslap (1) kerékpárutak (1) kirándulás (3) kreatív (3) külföldi vélemény Pestről (1) lakás (1) Laxenburg (1) Leopoldsberg (1) levéltár (1) MA 35 (1) maradunk (1) Maria Theresia Platz (1) Mariazell (1) MÁV (2) mayerling (1) MINGO (1) mosókonyha (1) mozi (1) München (5) München in Motion (1) negatívumok (1) nyelviskola (3) nyelvrokonság (1) nyelvtanulás (5) nyelvvizsga (1) Opera (2) ORF (1) összegzés (1) osztrák világörökség (1) pozitívumok (1) Práter (3) program (1) Radio Niederösterreich (1) Railjet (1) Rathaus (1) recept (1) SAP piac (1) Schönbrunn (1) Schweizerhaus (1) Semmeringer Bahn (1) síelés (1) Spiele der Stadt (1) Spittelberg (1) strand (2) szánkópálya (2) szemétlerakó (1) templom (1) tűzijáték (1) újság (1) vállalkozás (2) vásár (1) vegyes (2) videóajánló (1) Vienna Time Travel (1) Volkstheater (1) vonatjegy (1) Wachau (1) Wien Museum (1)

Dieses Blog durchsuchen

Gesamtzahl der Seitenaufrufe