Recent News

Daisypath Vacation tickers

Dienstag, 19. Februar 2013

Mindenféle

Az elmúlt napokban nem sok kiemelkedő történt, inkább sok kisebb élmény, ezeket szeretném itt most megosztani:

- tenisz: már több mint egy hónapja csináljuk folyamatosan és nagyon élvezzük, az egyik legjobb kikapcsolódás most számomra legalábbis biztosan. Hetente kétszer megyünk, egy-két kivételtől eltekintve, amikor nem jön össze.

- iskola: újabb osztálytársak jöttek, most épp egy finn lány, aki eddig egy másik csoportban volt de az túl könnyű volt neki, úgyhogy átjött. Rögtön, mikor megtudta, hogy magyar vagyok, felhozta a finnugor nyelvrokonságot, hát azt hittem, hogy ezt csak itthon tanítják, de ezek szerint a finneknek is. Próbálgattuk a hasonlóságot de nem sok sikerrel, aztán megállapítottuk, hogy a finn nyelvben sok a svéd szó, a magyarban meg sok a német, úgyhogy a hasonlóság a szavak szintjén már inkább afelé látszik, amelyik nyelvvel frisebbek az érintkezési pontok. 

- bowling: a szlovák lánnyal és ezúttal a férjekkel karöltve elmentünk bowlingozni. A pálya valahol a 14. kerületben volt, tőlünk eléggé messze. A bowling nagyon jó volt, alig voltak, ami azért meglepő volt. A lány családja is nagyon szimpatikus, úgyhogy szerintem nem véletlen, hogy egymásra találtunk.

- időjárás: már jó ideje ez a borult, felhős, néha esős, havas idő van. Most már nagyon vágynám a jó időt, virágokat, napot.

3 Kommentare:

  1. Nekem is van egy finn barátnőm, ő is szokott "villogni" a magyar nyelvtudásával, sőt, legutóbb az apukájával is találkoztam, aki szintén ... :)

    AntwortenLöschen
  2. szia Szilvi!
    na az azért nem túl rossz, ha ennyire büszkék rá(nk):))

    AntwortenLöschen
    Antworten
    1. Nekem úgy tűnik, mintha ők büszkébbek lennének erre a feltételezett kapcsolatra, mint mi rájuk. Én még nem sok magyar hallottam finn szavakkal dobálózni (de néhányat már igen). :)

      Löschen


Flickr

Labels

adventi vásár (1) ádventi vásár (3) álláskeresés (3) Alte Donau (4) amazon (1) Anmeldebescheinigung (1) barátság (4) Bécs (2) bécsi étterem (1) bécsi fotók (7) bécsi kávéházak (4) bécsi mozik (2) Böjte Csaba (1) Bramberg am Wildkogel (1) bűnőzés (1) Burgtheater (1) cég (1) Colmar (1) családfakutatás (1) Da Capo Wien (1) DACH régió (1) Deutsch Perfekt (1) Donauinselfest (1) döntés (1) egy év (1) érzelmek (1) étterem (1) évkezdet (1) fotók (1) Freyung (1) Grinzing (1) Hallstatt (1) havazás (1) heiligenkreuz (1) hétvége (1) Hofburg (1) húsvét (2) IKI (1) Informatikai álláspiac (1) kábellopás (1) Kahlenberg (1) Karácsony (2) kastély (1) katasztrófa (1) képek (1) képeslap (1) kerékpárutak (1) kirándulás (3) kreatív (3) külföldi vélemény Pestről (1) lakás (1) Laxenburg (1) Leopoldsberg (1) levéltár (1) MA 35 (1) maradunk (1) Maria Theresia Platz (1) Mariazell (1) MÁV (2) mayerling (1) MINGO (1) mosókonyha (1) mozi (1) München (5) München in Motion (1) negatívumok (1) nyelviskola (3) nyelvrokonság (1) nyelvtanulás (5) nyelvvizsga (1) Opera (2) ORF (1) összegzés (1) osztrák világörökség (1) pozitívumok (1) Práter (3) program (1) Radio Niederösterreich (1) Railjet (1) Rathaus (1) recept (1) SAP piac (1) Schönbrunn (1) Schweizerhaus (1) Semmeringer Bahn (1) síelés (1) Spiele der Stadt (1) Spittelberg (1) strand (2) szánkópálya (2) szemétlerakó (1) templom (1) tűzijáték (1) újság (1) vállalkozás (2) vásár (1) vegyes (2) videóajánló (1) Vienna Time Travel (1) Volkstheater (1) vonatjegy (1) Wachau (1) Wien Museum (1)

Dieses Blog durchsuchen

Gesamtzahl der Seitenaufrufe