Recent News

Daisypath Vacation tickers

Donnerstag, 17. Januar 2013

Bécs - negatívumok

A pozitív listánál ígértem, hogy megírom a negatívumokat is, vagy legalábbis azokat, amiket negatívnak érzünk-érzek így félév után, egy része nem Bécs-függő, és sok már így vagy úgy előjött itt a blogon. Nem objektív igazságok, lehet, hogy másnak más, nekünk ez:

1. Társaság hiánya:
erről már sokat írtam és javult a helyzet sokszor, de összességében még mindig az van, hogy nincsenek itt olyan ismerőseink, akikkel be lehetne ülni teázni, bowlingozni, borozni stb. A férjemnek egyáltalán nem sikerült eddig itt találnia magának társaságot, nekem már jobban, de érzem és tudom, hogy ezek a kapcsolatok ingatagok és csak addig tartanak, amíg nekik is, meg nekem is szükségük/szükségem van rájuk, mert nincs más. Tehát nem azok, akik akkor is időt szakítanak rám, amikor amúgy sok más dolguk van. Ez abban is látszik, hogy amióta az egyik francia lány elkezdett dolgozni, azóta eltűnt a térképemről. Magyar sok van itt Bécsben de talán pont ezért se keresik egymás társaságát.

2. Elfoglaltság hiánya:
Ez természetesen rám vonatkozik. Diplomás vagyok, de olyan a diplomám, hogy külföldön gyakorlatilag nem hasznosítható, ezenkívül a nyelvtudásom még nem elég egy rendes és komolyabb irodai munkához, biztosan nem tudnék megírni egy hivatalos levelet németül. Így eleve nehéz elindulni, hogy merre és mit keressen az ember, ami meg van, ott meg nagyrészt túlképzettnek számítok. Erre még nincs receptem, gondoltam rá, hogy elvégzek valami olyat, ami mindenhol hasznosítható, de itt még nem döntöttem, hogy pontosan mit is csinálnék, a másik meg egy webshop ötlete, ami szintén jó lehet, kérdés persze, hogy bejön-e, de az nem kötne semmihez, se helyhez se időhöz.

3. Auchan és kreatív boltok hiánya:
Ez erősen szubjektív, de én Magyarországon nagyon szeretem az Auchant, mert úgy vettem észre, hogy jó minőségű termékeket kínál, mégha nem is a legolcsóbban, ugyanúgy a nemrég nyílt Camamieu ruházati boltokat is nagyon kedveltem. És hát egyik sincs itt, mintha következetesen nem terjeszkednének erre. Ami van a Billa és az Interspar, főleg a Billa-t ismerjük, ami az otthoni CBA-nak felel meg kínálatában és árfekvésében. Nem rossz, de szerintem nem hozza az Auchan szintjét.

Félév után se találtam igazán olyan kreatív boltot (de egy van a SCS-ben, az tényleg nagyon jó, csak messze van), mint amik otthon vannak, ami nekem azért nagy fájdalam. De azért azt is hozzá kell tennem, hogy a kevés és kicsi kreatív boltokban viszont fellelhetőek olyan termékek, amik otthonra sose kerülnek el. (szalagok pl. )

4. Bonyolult banki átutalási rendszer:
Itt ismerkedtem meg az internetes banki átutalással és hát nem egyszerű. Míg otthon logikus, hogy mit hova írjon az ember és közlemény rovat is csak egy van, addig itt jó sok helyre mindenfélét be kell írni és ráadásul hiába van a számlához átutalási minta mellékelve, az adott rubrikák nem felelnek meg a netbanknál szereplő rubrikákkal. A férjem szerint banki szolgáltatásokban Magyarország az élen van.

5. osztrákok v. inkább bécsiek:
Végére hagytam, mert nem szeretek általánosítani és van ellenpéldánk is azért, másrészt bennem is csergedezik kis osztrák vér, mindazonáltal az a megfigyelésünk, hogy legalábbis akikkel mi kapcsolatba kerültünk, nem nyitottak és nem nagyon barátkoznak külföldiekkel, ha még szigorúbb akarnék lenni, akkor még azt is hozzátenném, hogy kicsit el vannak szállva maguktól. Emlékeztetnek a svájciakra, néha nagyon is:)

Ennyi jutott eszembe, így most egyértelműen a pozitívak vannak túlsúlyban, ami nem rossz, volt ez másképp is, szóval ebből látszik, hogy sokat fejlődtem és hogy egész jól megszoktam itt.

6 Kommentare:

  1. Nem szokásom kommentálni, de ezt nem bírom annyiban hagyni :-). Senki sem mondja, hogy külföldön kolbászból van a kerítés, de mi jöttünk ide, nem ök hozzánk, nem kell a bennszülötteket lenézni és kritizálni, hanem alkalmazkodni hozzájuk. Ök vannak többen :-)
    1.) Rajtatok múlik, mert senki nem fog odamenni, hogy tessék itt vagyunk...
    2.) Ehhez nem tudok hozzászólni, de a nyelvtanulás (TV, rádió, újságolvasás mellett) segít kitölteni a napot. Szerintem.
    3.) Ez fájt. A Billa-t a CBA-hoz hasonlítani, az kb. olyan mint a vonatot a biciklihez, mindkettövel lehet haladni, de "mecsoda különbség".
    4.) Nem tudom milyen a magyar (mikor eljötttem még semmilyen nem volt), de az osztrák szerintem jó, nem tudom melyik bankról van szó, de szerintem a Verwendungszweck és a Kundendaten/Identifikation -en kívül sok mindent nem lehet másképp (rosszul) csinálni.
    5.) Ez fájt a legjobban:-). A bécsieket a svájciakkal összehasonlítani, sértés minden bécsi számára, mert ég és föld a különbség (van saját összehasonlítási alapom)...
    Egy szó mint száz, ha Münchenbe költöztök, kíváncsi vagyok a véleményedre a müncheni "Schickeria"-ról!
    G.

    AntwortenLöschen
  2. Na ja schön, látom tobzódásnak indultak az indulatok. :-)
    Igazából nagyrészt egyetértek az előttem szólóval.
    3.) LIDL-ALDI forever :-))
    4.) persze ez is szubjektív, de én mindhárom (najó négy) országban használom az elektronikus banki termékeket, és saját tapasztalatom alapján azt kell mondjam, mi magyarok -főleg akiknek volt hozzáadott értékük- büszkék lehetünk arra, hogy világszínvonalú elektronikus bankolási termékekkel vagyunk ellátva, egyszerű, jól kezelhető felületekkel, tényleg jó bankkártya (-visa, hess :-) nade az internetkártya..) és egy tényleg egyszerű, nagyszerű, és most már 4 órás GIRO rendszerrel. És itt tényleg csak az elektronikus bankolási szolgáltatásokról beszélek és nem a többi részéről a bankiparnak.
    5.) na szerintem sem érdemes általánosítgatni, mert abból egy pillanat alatt az lesz, hogy minden magyar meg lop. Aztán tudjuk nem így van. Igazából mindhárom országban van mindenféle népség, és aztán az az ember gyerekének egyéni szerencséje kikkel találkozik egy-egy országban.
    6.) Schickeria-t még nem tapasztaltuk meg de majd eljön annak is az ideje.

    Az előző pozitív topicból azonban hiányolom a Centrál kávéházat, mint Bécs büszkeségét. Na azt ismerjük el, tényleg hangulatos hely és a bécsiek büszkék lehetnek rá, hogy nekik van ilyenjük.

    AnonymouSz

    AntwortenLöschen
  3. 1. Társaság: én részemről próbálkozom, sőt magamat messze tújteljesítettem.
    2. Elfoglaltság: nyelvtanfolyamra járok, dec-január kimaradt de ennek oka volt/van. Ez a blogból kiderül.
    3. Nem akarom fényezni a CBA-t (köztudottan Auchan- és kajában franciapárti - vagyok és maradok) de nem egy fővárosi v. főváros környéki CBA-t ismerek, ami tényleg igen jó színvonalú és mindent megkapok ott, mint amit az itteni Billa-ban is egy kivétellel, az a creme fraiche.
    4. Bank: kivesézve
    5. Hát igen, egyéni szerencse ki kivel találkozik, azért is írtam hogy nem akarok általánosítani. De az van, hogy ezt többen mondták, mind a francia, mind a szlovák itteni ismerőseim, hogy nem nyitottak. De írtam hogy van kivétel, mi is tudunk de a kivétellel nem ebben a félévben találkoztunk.

    amúgy nem véletlen írtam hogy nincsenek objektív igazságok, mint az én bejegyzésem se, hanem teljesen szubjektív vélemény, és nem, nem kritizáltam szinte semmit.

    AntwortenLöschen
  4. ad 1.
    Igen igazad van, rajtam is múlik. Igazából aki ismer tudja, hogy nem vagyok egy otthon verseket a gyertyafénynél morzsolgató fajta, de sajnos itt ez a társaságszerzés és a társasági élet egyszerűen nem ment. A cégnél ahol voltam, összesen egyszer szerveztek összetartást, ahová a 35-ből velem együtt 5 ember jött el... Igazából nagyon fontos hogy milyen a csapat, amibe bekerülsz, és itt sem szabad általánosítani, van akinek sikerül, nekem itt és most ez nem sikerült, de el nem keseredek emiatt. :-) Várnak az újabb lehetőségek.
    AnonymouSz

    AntwortenLöschen
  5. Egyetértek. Még az az osztrák is nagyképű, aki a cipője mellett jár!

    AntwortenLöschen
  6. lezárva a témát, szerintem maradjunk annyiban, hogy az osztrákokról kinek-kinek olyan véleménye van, amilyennel találkozott és hát így elég tarka. Összességében nem érdemes általánosítani, mint ahogy én is írtam, szóval max. azt lehet mondani hogy ki mivel találkozott

    AntwortenLöschen


Flickr

Labels

adventi vásár (1) ádventi vásár (3) álláskeresés (3) Alte Donau (4) amazon (1) Anmeldebescheinigung (1) barátság (4) Bécs (2) bécsi étterem (1) bécsi fotók (7) bécsi kávéházak (4) bécsi mozik (2) Böjte Csaba (1) Bramberg am Wildkogel (1) bűnőzés (1) Burgtheater (1) cég (1) Colmar (1) családfakutatás (1) Da Capo Wien (1) DACH régió (1) Deutsch Perfekt (1) Donauinselfest (1) döntés (1) egy év (1) érzelmek (1) étterem (1) évkezdet (1) fotók (1) Freyung (1) Grinzing (1) Hallstatt (1) havazás (1) heiligenkreuz (1) hétvége (1) Hofburg (1) húsvét (2) IKI (1) Informatikai álláspiac (1) kábellopás (1) Kahlenberg (1) Karácsony (2) kastély (1) katasztrófa (1) képek (1) képeslap (1) kerékpárutak (1) kirándulás (3) kreatív (3) külföldi vélemény Pestről (1) lakás (1) Laxenburg (1) Leopoldsberg (1) levéltár (1) MA 35 (1) maradunk (1) Maria Theresia Platz (1) Mariazell (1) MÁV (2) mayerling (1) MINGO (1) mosókonyha (1) mozi (1) München (5) München in Motion (1) negatívumok (1) nyelviskola (3) nyelvrokonság (1) nyelvtanulás (5) nyelvvizsga (1) Opera (2) ORF (1) összegzés (1) osztrák világörökség (1) pozitívumok (1) Práter (3) program (1) Radio Niederösterreich (1) Railjet (1) Rathaus (1) recept (1) SAP piac (1) Schönbrunn (1) Schweizerhaus (1) Semmeringer Bahn (1) síelés (1) Spiele der Stadt (1) Spittelberg (1) strand (2) szánkópálya (2) szemétlerakó (1) templom (1) tűzijáték (1) újság (1) vállalkozás (2) vásár (1) vegyes (2) videóajánló (1) Vienna Time Travel (1) Volkstheater (1) vonatjegy (1) Wachau (1) Wien Museum (1)

Dieses Blog durchsuchen

Gesamtzahl der Seitenaufrufe