Recent News

Daisypath Vacation tickers

Freitag, 11. Oktober 2013

XVI. század története I. rész

Szeretnék veletek megosztani egy kis történelmi leckét, amit én a Pálffy Géza a XVI. század története c. könyvben olvastam. Tiszta "szakirodalom", de ami megfogott benne, hogy olyan szemlélettel és hozzáállással szemléli végig az egyébként nem túl sikeres XVI. század történetét, hogy az ember nem kezd el rögtön szomorkodni v. önsajnálkodni.
 Inkább az az érzése lesz, hogy nehéz volt igen, de ebben a nehéz időben is elértünk dolgokat, és hogy igenis van mire büszkének lenni, valamint, hogy a magyar történelem Mohács utáni időszakát sem egészséges úgy felfogni, mint csupa tragédiák sorozatát, ahogy régen tanították. "Az oszmán hódítás következtében a magyar állam ekkor élte történetének újabb, akár még a megsemmisüléssel is fenyegető próbatételét. Ennek túlélése és a keresztény Európában  való megmaradás már önmagában is bravúros teljesítmény"

Viszont szakít azzal az elképzeléssel, hogy a törökök ellen elég lett volna bármikor is Mo. ereje, és azt a véleményt osztja, hogy Mo. a Habsburg Birodalom anyagi (ami az ország összbevételét megközelítő éves támogatás volt) és katonai segítsége nélkül a balkáni államok sorsára jutott volna.

 Érdekes és új megvilágítású, ahogy bemutatja az akkori oszmán birodalom helyzetét, és azt, hogy miért is lett ennyire erős. Ezt annak tudja be, hogy 
- egyrészt az oszmánok páratlan alkalmazkodóképességükkel, nyitottságukkal ügyes érzékkel mindig képesek voltak szomszédaiktól és ellenségeiktől bármit megtanulni és befogadni.
- másrészt több olyan újítást vezettek be, ami az uralkodó és az államhatalom teljes túlsúlyát biztosította a politikai életben.
- harmadrészt kialakult egy katonai és hivatali rabszolgaság, aminek következtében ennek a csoportnak az érdekei egybevágtak az államaparátus és a dinasztia céljaival.
- negyedrészt a világkereskedelem keleti-nyugati útvonalai az oszmánok területein haladtak át, így jelentős mértékben ők fölözték le a világ távolsági kereskedelmének a hasznát.
- nem utolsó sorban pedig egy jól kiképzett és foglalkoztatott zsoldos haderő állt szemben egy rendi hadkiegészítésre épülő sereggel.
A középkori Magyar Királyság területe 300 000 km2 volt.
Az oszmán birodalomé 2 500 000 km2.
Az Oszmán birodalom éves bevételei a Magyar Királyság Mohács előtti éves bevételeinek 15-20-szorosát tették ki!
Ennek megfelelően már Mohács előtt is a magyar hadvezetés csak azokban a periódusokban ért el szerényebb eredményeket, amikor az oszmán állam belső válságot élt át, v. a keleti hadszíntéren hadakozott.

Ugyanekkor a Habsburg birodalom se volt túl jó helyzetben: az államhatalom  nem rendelkezett olyan erővel, amely képes lett volna a birodalom részeinek összetartására, a rendkívül erős rendekkel szemben az uralkodók tehetetlenek voltak. Állandó hadsereg híján a hadkiegészítés módszerével a csapatok nagy részének kiállítását maguk a rendek szavazták meg.
Aztán ezen próbáltak változtatni, sorra születtek meg hadügyigazgatási intézkedések, amik persze a rendek ellenállását váltották ki. Mindeközben a királyi Mo. éves jövedelmei az 1570-es évek közepén 765 000 rajnai forint nem voltak elégségesek még a végvárvonal katonaságának zsoldjára sem. I. Ferdinánd még az 1540-es években megpróbálkozott azzal, hogy állandó jellegű magyar tanácsot foglalkoztasson Bécsben, de a nehezen alkalmazkodó magyar nemesség nagy része nem kívánkozott Bécsbe. Ennek a rendkívül lassú és nehézkes bécsi beilleszkedésnek viszont évszázadokra kiható következményei voltak. Az Udvari Haditanács 1556-os felállításával a magyar nemesség szerepe a hadügyek irányításában megszűnt. Viszont továbbra is nélkülözhetetlen maradt a szerepük a helyi katonai közigazgatásban.

folyt. köv.



 


2 Kommentare:

  1. Nagyon jó összefoglalás, az meg különösen tetszik hogy Magyar Országot nem önmagában kezeli, hanem belehelyezi az akkori kor nemzetközi környezetébe. A nemzetközi kapcsolataink ápolásában már akkor sem jeleskedtünk túlzottan, ami a mai korban sem változott különösebben.

    AntwortenLöschen
  2. Koszi, Alma! Ez erdekes tema, tetszik!

    AntwortenLöschen


Flickr

Labels

adventi vásár (1) ádventi vásár (3) álláskeresés (3) Alte Donau (4) amazon (1) Anmeldebescheinigung (1) barátság (4) Bécs (2) bécsi étterem (1) bécsi fotók (7) bécsi kávéházak (4) bécsi mozik (2) Böjte Csaba (1) Bramberg am Wildkogel (1) bűnőzés (1) Burgtheater (1) cég (1) Colmar (1) családfakutatás (1) Da Capo Wien (1) DACH régió (1) Deutsch Perfekt (1) Donauinselfest (1) döntés (1) egy év (1) érzelmek (1) étterem (1) évkezdet (1) fotók (1) Freyung (1) Grinzing (1) Hallstatt (1) havazás (1) heiligenkreuz (1) hétvége (1) Hofburg (1) húsvét (2) IKI (1) Informatikai álláspiac (1) kábellopás (1) Kahlenberg (1) Karácsony (2) kastély (1) katasztrófa (1) képek (1) képeslap (1) kerékpárutak (1) kirándulás (3) kreatív (3) külföldi vélemény Pestről (1) lakás (1) Laxenburg (1) Leopoldsberg (1) levéltár (1) MA 35 (1) maradunk (1) Maria Theresia Platz (1) Mariazell (1) MÁV (2) mayerling (1) MINGO (1) mosókonyha (1) mozi (1) München (5) München in Motion (1) negatívumok (1) nyelviskola (3) nyelvrokonság (1) nyelvtanulás (5) nyelvvizsga (1) Opera (2) ORF (1) összegzés (1) osztrák világörökség (1) pozitívumok (1) Práter (3) program (1) Radio Niederösterreich (1) Railjet (1) Rathaus (1) recept (1) SAP piac (1) Schönbrunn (1) Schweizerhaus (1) Semmeringer Bahn (1) síelés (1) Spiele der Stadt (1) Spittelberg (1) strand (2) szánkópálya (2) szemétlerakó (1) templom (1) tűzijáték (1) újság (1) vállalkozás (2) vásár (1) vegyes (2) videóajánló (1) Vienna Time Travel (1) Volkstheater (1) vonatjegy (1) Wachau (1) Wien Museum (1)

Dieses Blog durchsuchen

Gesamtzahl der Seitenaufrufe